 |
Mikivel
a szentendrei Skanzenban töltött hónapok alatt, 2008-ban találkoztam először.
Később megismerkedtem az általa megvásárolt, és szép lassan helyreállított ház
történetével is, most pedig, amikor a blogunk pályára állt, elérkezettnek
láttam az időt, hogy másokkal is megismertessem az ő egyedülálló
kezdeményezését. Bár műemlékvédelemmel foglalkozik, ez alkalommal a „nem
hivatásos” szerepéről kérdeztem.
 |
| Miki és a ház |
Nem
ritka, hogy a régészek később építésszé is képzik magukat. Nálad ez hogyan
alakult így?
Régész mindig is
akartam lenni, vonzódtam a régi tárgyakhoz, régészeti leletekhez. Általános
iskolában volt egy barátom, akivel az egyiptológia iránt érdeklődtünk, aztán ez
nálam eltolódott a középkor irányába, elkezdtem középkori épületekkel
foglalkozni. A középkori építészet, a romok érdekeltek már gyerekkoromban is.
Miért tanultam emellett építészetet? Mindig vonzott a makettezés meg az építés,
szerettem kitalálni építményeket, és megépíteni. Végül így lettem ezek
kombinációjából műemlék épületekkel foglalkozó kutató.
Tematikus
hónapjainkban februárban a környezettudatossággal foglalkozunk kiemelten. Erről
már beszéltem korábban Mikinek, aki erre fókuszálva kezd el mesélni a saját alföldi
vályogházáról:
Mielőtt jöttem a
találkozóra, azon kezdtem gondolkodni, hogy mit jelent az én házam esetében a
fenntarthatóság. Valójában ez egyfajta kapcsolattartás az elődökkel. Általában
a materiális szempontokat vesszük figyelembe, vagyis anyagilag fenntartható egy
épület, mert bizonyos anyagjellemzői, energiafelhasználási tulajdonságai vannak.
Én sokkal inkább a szellemi gyökerek, a szellemi tudás megismerésének
fenntarthatóságát emelném ki ennél a háznál. Az ősök tudásának, az ősök
gyakorlatának a megismerése, és ezek megtanulása során, a tapasztalatok
birtokában lehetséges a szellemi kincsek, erőforrások folytatása – a
fenntarthatóság.
A fenntartható gyakorlat
kötődni fog a tájhoz, a hagyományhoz, segíti hasznosulni a tapasztalatot, amit
az elődeinktől és a tájtól lehet eltanulni. A meglévő tudást, erőforrásokat megőrizzük
és az ebből származó előnyöket – és az így megspórolt energiát – az új
dolgokban javunkra fordíthatjuk.
Ide kapcsolnám azt a
gondolatot, hogy manapság szokás beszélni globalizációról, amit elsősorban a
nagyvárosi életmódra értünk. Számomra a falusi életmódnak is van egy pozitív
értelemben globális szellemisége. Azzal, hogy életben tartunk hagyományos
életmódokat, valamennyire egy globális tendenciának is a részeseivé válunk, ami
világszerte a helyi tájhoz kötődve vidéken nyilvánul meg. Én kifejezetten így
érzem, van egy globális életérzés ebben, hogy az ember a tájjal élő
kapcsolatban álló életmódot folytatja, szellemileg összeköt bennünket a tájhoz,
a helyhez való eleven kapcsolat. Egy élő tendencia ez, amely világszerte
rengeteg embert érint, akik tudatosan a vidéki életmódot választják. Nem csak
értelmiségieket, hanem sok, eredendően vidéki embert, akik természetesen és egyben
tudatosan használják és folytatják a hagyományos tudást. Ez az életmód
fenntartható, ami nem azt jelenti, hogy változatlan, míg a városias
globalizáció az erőforrásokat kevésbé kíméletesen használja. Ha az egyik
figyelembe veszi a másikat, kevesebb kárt okoz neki.
A
Te esetedben mit jelent visszanyúlni az elődök tudásához?
 |
| Sár készítése vályoghoz |
Édesanyám révén a
felmenőim jelentős része tiszaföldvári. Tulajdonképpen az ő életüket is
megismerem azzal, hogy megismerem azt, hogy ők hogyan éltek. Ilyen házban lakhatott,
így építkezhetett, ilyen házakkal voltak napi kapcsolatban. Ez egy élmény, egy
saját megtapasztalás tulajdonképpen, ami által az ember valamiféle szellemi
kapcsolatba kerül a régen élt emberekkel, akiket az utóbbi évszázadig a
mindennapi életükben ez a fajta építészet, szemlélet, anyaghasználat vett körül.
Amikor ezt fel tudjuk eleveníteni a gyakorlatban, akkor van egy maradandó
élményünk, az őseink és az itt élt régi emberek élethelyzetéről és a helyhez
való kapcsolatáról.
Ez
már korábban is fontos volt számodra, vagy csak akkor vált fontossá, amikor
rátaláltál a házra?
Igen, korábban is
fontos volt, mert a nagyszüleim és a rokonságom ott laktak Tiszaföldváron, én
ott születtem, nagyon gyakran voltam ott, és mindenféle falusi munkában részt
vettem. A dédszüleim háza is ott van a közelben. Ennek, hogy ilyen módszerekkel
építkezzenek, épp kihalóban van ott a hagyománya, így ez egy izgalmas lehetőség
is volt, hogy már senki nem csinálja, én meg képzettségem révén pont értek
hozzá. Egyrészt a tudást is össze lehet gyűjteni, másrészt egy ilyen érdekes és
szép házat meg lehet menteni.
A nagyszüleim házán
kezdtem el először ilyen munkákat végezni, javítgattam a házat, dolgoztam a ház
körül. Megismertem a települést, a környéket. Ezután találtam ezt a házat,
ahogy a gulyásház blogban is leírtam. Így meg tudtam állapítani, hogy
népi építészeti szempontból is tényleg a legérdekesebb ház a településen.
Visszatérve
egy korábbi megjegyzésedhez, miért van kihalófélben szerinted, nemcsak a
településen, hanem általában a hagyományos építészet?
Itt elsősorban azért,
mert eleve nincs hagyományőrzés. Az Alföldön van olyan település, ahol az
építészeti hagyományőrzésnek valamilyen okból van kultúrája (például
Csongrádon), de itt nincsen. Az Alföldön ez azzal magyarázható, hogy sérülékenyebb,
mulandóbb anyagokból építkeztek, mint a domb,- és a hegyvidékeken. A kőből,
téglából épített, mészvakolattal vakolt házak közelebb állnak a mai építési
technikához, mint a tapasztott vályogházak, és jobban bírják az
elhanyagoltságot. A vályogházak az időszakos elhanyagoltságot is sokkal jobban
megsínylik. Ezek a házak 5-10 év alatt olyan károkat szenvednek, ami sok
esetben még javítható lenne, de már nem ezeket a technikákat alkalmazzuk,
illetve ezek a károk a mai embereket már visszariasztják. Ezért sérülékenyebbek
itt a házak és kevésbé tud fennmaradni a hagyományos építészet.
Mikor
és hogyan találkoztál a házzal?
 |
| Az udvari homlokzat felmérési rajza |
Természetesen mindig
vonzott a szülőfalum közege, az ottani életmód, az ottani emberek, az egész
környezet, a táj. 2000-ben találkoztam a házzal. A húgommal vettük észre, hogy van
ott egy nádtetős ház, készítettem róla fényképeket, és később visszamentem.
Beszéltem az egyik szomszéddal, aki azt mondta, hogy tájház lesz, aminek nagyon
megörültem. Kiderült, hogy ez akkor csak egy ötlet volt, de én nagyon fellelkesültem.
Az akkori tulajdonosok viszont az elhanyagolt állapotú házat szerették volna haszonnal
eladni, így bizonytalanná vált az egész kezdeményezés. Végül néhány évvel
később meg tudtam venni.
Nem
sajnálod, hogy megvetted?
Nem, elpusztult
volna, ha nem veszem meg. Nincsenek pontos adatok arról, hogy hány fennmaradt
szabadkéményes ház van az Alföldön, ill. Magyarországon, de azt lehet tudni,
hogy eléggé kevés van. Ebből a szempontból is egy elég jelentős emlék ez a ház.
A szabadkémény nagyobb része 2003 táján beomlott, de szeretném rekonstruálni.
Lehet
rekonstruálni?
Igen, a boltozat
egyik széle és indításai megmaradtak, fotók is vannak róla. Az építmény 80%-át teljesen
pontosan lehet rekonstruálni, a boltozat és a kéménykürtő közötti „csonkagúlának”
a szerkezete az, amit nem tudunk egészen pontosan, hogyan nézhetett ki. A két dongaboltozatnak
pontosan ismerjük a geometriáját, megvan a boltváll, ismerjük a kéménykürtő
méretét, anyagát, magasságát, és a kettő között van az a rész, ami vályogból
volt. A boltozatok anyaga tégla méretű vályogtégla, és égetett tégla. A
kéménykürtő tisztán égetett tégla mészhabarcsba rakva.
Tehát
állagmegóvást akartál rajta végezni?
 |
| A födém tapasztása |
Igen, de hogy hány év
múlva, vagy mikor tudok én erre költeni, azt nem terveztem meg előre.
Elsősorban pályázati forrásokat szerettem volna szerezni rá, amire úgy
gondoltam, lesz is lehetőségem. Nekem az volt az elképzelésem, hogy azt az
állapotát, ami megvan - komoly károsodásai voltak, de ami megmaradt belőle -
azt megőrizzem. A minimál célom a meglevő állapot konzerválása és gondozása
volt, hogy ha a közeljövőben lehetőség nyílik a rekonstrukcióra, akkor tudjak
lépni. Úgy készültem, hogy akár hosszú évekig nem tudom, vagy nem feltétlenül
akarom helyreállítani. Azóta eltelt nyolc év, és a terveim szerint alakultak a
dolgok, közben én azért intenzívebben foglalkoztam vele, mint ahogy előre
elgondoltam. Be kell vallani, hogy a pályázati lehetőségek nem nagyon nyíltak
meg. Arra számítottam, hogy műemlékként el fogják ismerni. Mivel az NKA évente
hirdet műemlékes pályázatot, azt szerettem volna megpályázni.
Ezek
szerint elindítottál egy védelmi eljárást a műemlékké nyilvánítás ügyében?
2000-ben,
egyetemistaként is kezdeményeztem a védést, de az akkori OMVH Népi Építészeti
Csoportja nem támogatta az előterjesztést, arra hivatkozva, hogy bizonytalan a
fennmaradása, és nem akarnak levédeni valamit, ami lehet, hogy jövőre
elpusztul.
2007 táján
terjesztettem be újra, de pont 2007-ben tartósan minden műemléki védést
leállítottak, azt hiszem az emlékezetes sokaknak. Azt meg kell jegyeznem, hogy az
Alföldön nagyon kevés a műemlék az ország többi területéhez viszonyítva, és a
köre is nagyon szűk: a településeken egy-egy templom és esetleg egy
barokk-klasszicista középület, illetve nagyon kevés a népi műemlék, megyeszerte
tíz-húsz. De előfordul, hogy a falvakban egyáltalán nincsenek védett lakóházak.
Ezért a műemlékvédelem jelenléte nem intenzív, a műemlékvédelmi hatóságnak ez a
terület kevésbé szerepel a képzeletbeli térképen. 2011-ben felvettem a
szentendrei Skanzennal a kapcsolatot, dr. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes
szívén viselte a dolgaimat, és a Műszaki
Osztály is segített, amiben tudott. Fontos lenne összegyűjteni a még álló
szabadkéményes házakat, és ezek ismeretében beterjeszteni védettségre ezt a házat.
Ezután
hogyan léptél tovább?
 |
| Munka építész barátokkal |
2007-ben, amikor nem sikerült
a műemlékké nyilvánítás, a helyi védelem viszont megvalósult. A helyi védett vonalon már néhány éve van több
pályázat is. Országos pályázatokat sajnos általában nem írják ki helyi védett
épületekre. Az ország legelmaradottabb kistérségeinek egyike ez a
Kunszentmártoni Kistérség, így a helyi támogatások voltak az utolsók, amelyek
felmerülhettek.
Valamennyi pénzt és
munkát rá tudtam szánni évente. Födémek és falak kijavítása, részleges födémcsere,
az egyik fal újjáépítése, nyílászárók javítása, részleges cseréje eredeti
vasalatok felhasználásával. Sok mindent megcsináltam a helyiek és a barátaim
segítségével 2005-2008-ban. 2012-2013-ban a Falufejlesztési TársaságNagyapám Háza mester-inas programjának keretében egyetemistákkal
dolgoztunk, az utóbbi évben a helyi önkormányzat közmunkásai hasznos segítséget
nyújtottak. A barátaimnak szerveztem hétvégéket, volt, aki egy-egy hétre is
eljött, együtt, kaláka-szerűen dolgoztunk. Voltak köztük építészek is. Ács,
kőműves, asztalos, és mindenféle ezermester él a szülőfalumban, akiknek már sok
dologban van tapasztalatuk, és szívesen segítettek ezzel kapcsolatban. A helyi
tudás tárházából sok mindent apránként össze tudtam gyűjteni.
Kialakult
egy végső cél a munkák során?
Az eredeti állapotot
bemutató, rendszeresen, de nem állandóan látogatható épületet szerettem volna
helyreállítani, amely helyet adhat rendezvényeknek, csoportoknak. Szeretném, ha
különleges szálláshelyként működne, akit érdekel, kipróbálhatja, milyen
vályogházban lakni. Mint egy időutazás. A cél a szabadkéményes konyha
helyreállítása eredeti módon, ezáltal a konyha működését lehetne bemutatni.
Működő hagyományos épület, ebben különbözne egy tájháztól. Olyan minőségben
szeretném rekonstruálni, hogy a hétköznapinál kevésbé gondos használat mellett
is épen maradjon. Jelenleg áprilisban a Műemléki Világnap, és szeptemberben a
Kulturális Örökség Napjai keretében látogatható.
Mi
volt a település reakciója a kezdeményezésedre?
A 2012 őszén, a Kulturális
Örökség Napjai után elkezdődött egy helyi szerveződés, sokan felfigyeltek a
házra, és kialakult egy helyi ismertsége a háznak. Ekkor történt a külső
helyreállítás, ami elég látványos változást jelentett. Kiderült, hogy van igény
a helyiekben egy közösségi tér iránt, ahol a népi építészeti hagyományaikkal
találkozhatnak, részt vehetnek az épített értékeik felelevenítésében. Tartottam
néhány előadást Tiszaföldvár építészeti értékeiről és a házról, erre is nagy
érdeklődés mutatkozott, egyre többet szeretnének a témáról megtudni. Sokakat
lelkesített, hogy olyan dolgokra mutattam rá, amelyek mellett nap mint nap
elmentek, és senki sem figyelt fel eddig rájuk. Az itt élők tovább szeretnék
adni azt, amire ennek kapcsán rátaláltak. Tiszaföldvár tizenegy ezer lelket
számlál, és ez az egy helyi védett épületük van. Ez képviseli számukra a
hagyományt és az értéket.
Említetted,
hogy a házzal való egész kapcsolat, az építés egy élmény volt számodra.
 |
| Vályogfal |
Az, hogy az ember
megismeri a helyi építőanyagokat, maga dolgozik vele, az szellemileg nagyon
sokat jelent. Megtapasztalni azt, hogy milyen a helyi anyagokkal dolgozni,
milyen létrehozni ezeket a tereket, milyen egy frissen tapasztott házban
tartózkodni. Ezt leírásból, elmondás alapján, régi házak fényképeiről, vagy meglátogatásuk
alapján nem lehet megérezni. Milyen érzés volt megépíteni a házat, lakni benne,
milyen a ház illata, a hangulata, az anyagok minősége, a szalma, a sár, a
vályogfal tapintása. Ennek az építésnek az élménye máshogy nem pótolható.
Számomra ez volt a legfontosabb felismerés. Aki épített már magának házat, az
hasonlót érezhet, de ebben az esetben még emberközelibb, természetesebb az
anyagokkal való kapcsolat az építés során, van egyfajta tájhoz, szellemi
hagyományhoz való kötődés bennük. Gyökeresen más, mint a mai építőanyagok, más
a hangulatuk, más a klímájuk.
Zárásképpen
mit mondanál azoknak, akik régi házban, vályogházban szeretnének élni,
szeretnék azt a környezetüket figyelembe véve felújítani?
Ezekbe a házakba bele
kell szeretni. Mindenképpen van egy szellemisége a régi házaknak, amit vagy
érez az ember, vagy nem. Ha ezt érezzük, akkor van már motivációnk, amiért
megéri mélyebben megismerkedni a házzal, és a felújítást olyan módon elvégezni,
ahogy az épület diktálja. Sokkal több tartalék van a régi házakban, mint azt
első ránézésre gondoljuk. Ha egy ház szerkezetei kibírtak 100-150 évet, akkor
ez nagyon fontos bizonyíték, hogy mire képes a ház. Ezen felül figyelembe kell
venni a hibáit is, és korszerű módon kell kezelni, de kompromisszumokat kell tenni
a modernizáció terén. Önmagából ne forgassuk ki a házat, mert a régi részei legjobb
esetben is azt a színvonalat tudják nyújtani, mint amikor építették, az pedig
nem a mai legkorszerűbb színvonal. Amennyiben mai színvonalat szeretnénk, az
csak kompromisszumokkal érhető el. Ez izgalmassá is teszi a felújítást és a
használatot, hiszen folyamatos kapcsolatot jelent a múlttal.
 |
| Az utcai homlokzat tapasztása |
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése