Tűzből jött művészet: épületkerámiák

Aki egyszer beleszeretett a kerámiák világába, nemigen szabadul onnan. Ma, amikor a technika már olyan szintre jutott, hogy grammra pontosan meghatározható egy anyag összetétele, még mindig titok lengi körül ezt az ősi anyagot. Hazai találmányaink, a pirogránit vagy az eozin mázas csempe továbbra is csodálatba ejtik alkotóját és szemlélőjét egyaránt. Kalandozzunk hát e nemes anyagok, az épületkerámia, és építész mestereik világába.

 A Kökénydombi Vénusztól a Zsolnay porcelánig – kerámiatörténet nagy vonalakban

Kökénydombi Vénusz

Az agyag és a belőle készített kerámia ősidőktől fogva ismert anyag, az épületek kerámiával történő díszítése pedig már az ókorban megkezdődött. Kezdetben kultikus célokra készítettek égetett agyag szobrokat (paleolit korszak, i.e. 10000 év előtt), majd a letelepedő, földművelő életmód elterjedésével megjelentek az élelem tárolására szolgáló kerámia edények is. (neolitikum, i.e. 4000 év után, fazekasság kialakulása, Anatólia.) Mezopotámiában, Egyiptomban már ismerték a korongozás technikáját, amely a leletek tanulsága szerint i.e. 8000-1400 között fejlődött ki. Az első sorozatgyártott kerámia tárgyak i.e. 221-210-ből az egyesített Kína első császárával eltemetett agyagkatonák voltak. Az épületek belső tereit fali csempékkel, mázas téglákkal az ókortól kezdve díszítik. Mezopotámiában

Az Istar-kapu részlete

találkozhatunk 3000 éves ónmázzal bevont színezett agyaglapokkal, amelyeket elsősorban paloták díszítésére, és nem utolsó sorban a meleg „ellen” hideg burkolatként alkalmaztak. A kerámiaművesség történetében Kis-Ázsiának, az arab,- és a Távol-keleti kultúráknak a technikák, a mázak és a mintakincs Európa felé közvetítésében nagy szerepük volt. Az iszlám kerámia a 8-9. századi korai arab kerámiaművészet átalakulásának köszönhetően jött létre Bagdad felemelkedésével egyidőben, amikor a helyi fazekasok a luxuscikknek számító kínai porcelánhoz hasonló kerámiát igyekeztek előállítani, így kifejlesztették a jó minőségű, átlátszatlan fehér ónmázat, és az azzal mázazott kerámiát (fajansz). A híres kínai festett keménycserepet is utánozni kezdték, így született meg a kontúr nélküli színfoltokból és karcolt

Csempeburkolat, Rüsztem pasa-dzsámi

mintákból álló sgrafitto technika. A módszereik hamarosan Kelet-Irántól Egyiptomig népszerűvé váltak. Az iszlám fazekasság másik nagy találmánya a gyöngyházcsillogású fénymáz: egy speciális oxidkeverék az egyszer már kiégetett agyagon ragyogó szín-összeállítású filmréteget ad. Az iráni csempeművesség színes, mázas, ragyogó fényű, drága és rendkívüli szaktudást igénylő lüszteres csempéi szintén a kor jellegzetes termékei. Az Oszmán Birodalom uralkodói igényeket kielégítő kerámiaműhelye Iznik városában (más néven: Nicea, Ancore) jött létre, és 1550-től elsősorban fali csempét gyártott, valamint a 16. század végétől Damaszkusz kerámiaművessége is komoly fejlődésnek indult. Iznikbe a tebrízi származású fazekasok hozták el a finom, fehér anyagú, fehér alapon kék mázas fajansz edények kultúráját. (A sárospataki bokályos ház fali csempéi pl. egy isztambuli műhelyből valók.) Hazánkba Mátyás király törekvéseinek köszönhetően jutott el a

Reneszánsz kályha rekonstrukciója

fejlettebb kerámiaművesség, itáliai mestereket hívott a budai vár majolikaműhelyébe. A velencei üveg, a morva és német keménycserép szintén nagy hatással volt a kerámia hazai fejlődésére. Ónmázas majolika csempék, ólom és ónmázas tetőcserepek, ólommázas, gazdagon díszített kályhacsempék fémjelzik a magyar reneszánszkori kerámiaművességet a fejedelmi udvarokban (Buda, Visegrád, Tata, Diósgyőr stb.). A kínai porcelán megismerése kezdetektől befolyásolta a kerámiakészítést Európában is, mivel a természet itt nem hozta létre a nyersanyagát úgy, ahogy Kínában bányászták. Addig a fajansz próbálta széles körben a porcelánt utánozni és pótolni. A titokzatos anyag előállításán évszázadokon keresztül fáradoztak. Tudták, hogy magas hőmérsékleten kell égetni, és különböző földek és ásványok összeolvasztásával jön létre. 1709-ben Johann Friedrich Böttger német gyógyszerész és alkimista hosszas kísérletezés után előállította a ma keményporcelánként ismert anyagot, megteremtve ezzel az első európai porcelán manufaktúra, a meissen-i alapjait. Az európán végigsöprő porcelánláz létrehozta a híres porcelángyártó központokat (Velence, Bécs, Szentpétervár, Koppenhága, Vincennes-Sévres,

Zsolnay óriás Alhambra váza, Gugyi gyűjtemény

Worcester ) majd hazánkba is elérkezett. A magyar finomkerámia ipar a 19. század derekán alakult ki. A császári privilégium azonban védte a bécsi pocelángyár érdekeit, így a magyar kőedénygyárak első próbálkozásai sikertelenek voltak. Széchenyi ösztönzésére, a regéci uradalom hercege által, Telkibánya falujában létesült az első magyar porcelángyár a helyben bányászott kaolinra alapozva. A gyár a kaolinkészletek kimerülése és anyagi nehézségek miatt 1907-ben bezárt. Hasonlóan helyi kaolinra alapult a máig működő hollóházi porcelánmanufaktúra. Herenden 1839 után indult meg az iparszerű gyártás, melynek termékeire a bécsi gyár gyakorolt nagy hatást. Pécsen 1868-tól működött családi manufaktúra, amelyet Zsolnay Vilmos egyedülálló találmányai, a pirogránit és az eozin tett világhírűvé. 

 Stralsund és Wismar óvárosa

Építőanyagként szintén több ezer éve használatos a föld, az agyag, és a vályogtégla. A napon szárított téglát a paleolit kortól kezdve használták, Elő-Ázsiában a hettiták és a hurriták alkalmaztak téglával megegyező falazatot ebben az időben. A kézzel egyengetett szíj-téglát, amelynek öt oldala sík, hatodik oldala domború, felváltotta a formába vetett négyzetes tégla Mezopotámiában. A díszítéshez profiltéglát, mázas felületű kerámia szeget vagy téglát használtak (pl.: Babilon, Istár út). Majd megjelent az égetett tégla is i.e. 3000 körül. A görögök az égetett agyagot elsősorban épületplasztikákhoz és a tetőfedéshez használták. A Római Birodalomban fejlődött ki a téglagyártás,- és építészet végső technológiája. A 13. századra már széles körben elterjedt az égett tégla. A téglát tektonikus homlokzatképző díszítőelemként is alkalmazták, nyíláskeretezésként, a párkányok szerkezeti kialakítására, és díszítéseként. A középkorban viszonylag háttérbe szorult, mint építőanyag, a reneszánsz azonban pontosan ismerte és megértette a római falazatokat, és ezek újraértelmezésével ismét az építési gyakorlat részévé tette ezt az évezredes építőanyagot. Az észak-német téglagótika bravúros megoldásaiban olyan elemek is készültek téglából, mint a levéldíszek, kisebb tornyok, vagy toronysisakok díszítései. A skandináv építészetben már a középkortól egyszerű geometrikus téglaprofilokat használtak téglahomlokzatok díszítéséhez. Mindez előrevetíti a kerámia jelentősebb díszítőelemként való alkalmazását a homlokzaton. 


Az építészeti kerámia fénykora hazánkban
  

Terrakotta szobor az MTA épületén

A téglaarchitektúra és a kerámia homlokzatdíszek használata a historizmus korszakaiban éledt újjá, és lett stílusalkotó elem. A századforduló építészeti mozgalmait alapvetően meghatározta a kézművesség felelevenítése, a különböző művészeti ágak együttműködése, az ornamentális díszítés újra felfedezése, különleges színek használata. A kor reformtörekvéseivel párosulva, a nemzeti identitás hangsúlyozásában szerepet játszó stílus a magyar népi formakincshez visszanyúlva különleges színfoltja lett az európai szecessziós építészetnek. Ehhez nagymértékben hozzájárult a tömegtermelés elutasítása, így a kézműipar színvonalának jelentős emelkedése, így olyan mesterek, művészek alkotásaiból válogathatott terveihez az építész, mint Zsolnay Vilmos vagy Róth Miska. Az egyre jobb minőségű kerámia a kő alternatívájává vált a megnövekedett építkezéseknek köszönhetően. Az épületkerámia legnagyobb hazai mestere Lechner Ödön az 1878-as párizsi világkiállításon találkozott először Zsolnay Vilmossal, aki ennek hatására kezdte tanulmányozni a magyar népi motívumkincset, és alapozta rá később termékei formakincsét. Zsolnay felismerte az új lehetőséget, és megjelent

Langer mintás Zsolnay terrakotta díszek, Bp. Veres Pálné utca 18.

termékeivel az építés területén is. A terrakottát és majolikát Európa fejlődő nagyvárosainak építészetében mind megtaláljuk. A nagyméretű, német gyártmányú terrakotta elemek ekkor jutottak el hazánkba, a Magyar Tudományos Akadémia szobrait Emil Wolff német szobrász alkotta. Langer-mintás színes-mázas terrakotta elemeket minden hazai gyár állított elő. A Várkert Bazár terrakotta elemeit pedig már a pécsi Zsolnay gyár szállította. Az első színes mázas kerámiák 1875-ben jelentek meg budapesti középületeken. Ettől kezdve Zsolnay kerámiáit szinte minden jelentős magyar és bécsi építész - Ybl Miklós, Hauszmann Alajos, Otto Wagner, Max Fabiani, Lechner Ödön, Lajta Béla - alkalmazta épületeinek díszítésénél. A kezdeti terrakotta díszítőtagozatok előregyártását az 1880-as évektől felváltották a jelentős, magán,- és középületek egyedi kerámia díszeinek gyártása. 1875 és 1918 között Budapesten több mint 150 Zsolnay-kerámiával díszített épület készült. Ez a fellendülés az építészeti kerámia gyártást a Zsolnay gyár meghatározó ágazatává tette, és az egyedileg tervezett,

Mázas pirogránit csempedísz, Bp. Villányi út

luxus kivitelezésű hazai kerámiák világhírét alapozta meg.  Lechner, és követőinek magyaros szecessziós stílusát a klasszikus elemekkel ötvözött eklektikus hagyományok eredményezték. Legfontosabb kifejezőeszközük a Zsolnay kerámia volt. Építészetüket a figurális és architektonikus elemeket is átszövő növényi ornamentális díszítés jellemzi. Lechner újra felfedezte a reneszánsz pártázatot, hullámzó vonalvezetéssel, és lefedését Zsolnay kerámiával megoldva épületeinek egyedülálló koronájává tette. 1885-ben az épületkerámia minőségének javítására tett anyagkísérletek eredményeként jött létre a Zsolnay gyárban a Steindl-massza, amelyet a Parlament felépítésének hírére alkottak meg, és a Parlament tervezőjéről neveztek el. A pirogránit egy kőhöz hasonló szilárdságú égetett kerámia, amelynek alapanyagát a Steindl-masszából fejlesztette tovább Zsolnay. Kísérletezései során előállította a plutonitot, egy kőszerű, máz nélküli barnás-szürkés kerámiát, amely a gres (préselés után égetett agyag) és a pirogránit közé sorolható. Az olvadáspontig hevített agyag eléri a gránit szilárdságát, de szemcsés volta miatt megmunkálható. Bálint Zoltán és Jámbor Lajos építészpáros egyik nagyszerű épületükön, a debreceni megyeházán alkalmazták sikerrel a pirográniot. Hasonló, mázatlan kivitelben Czigler Győző budapesti Hold utcai vásárcsarnok állatfejein

Zsolnay tábla lüszter mázakkal

találkozhatunk vele. Magyarországon Petrik Lajos, a budapesti Ipariskola igazgatója és Wartha Vincze, a Műegyetem professzora kísérleteztek sikeresen a redukciós mázakkal. Zsolnay Vilmos az ő kísérleti eredményeikre támaszkodva egyedül fejlesztette tovább a technológiát, az ő nevéhez fűződik az égetési eljárás és a sokszínű mázazás kidolgozása. A technika az „eozin” nevet kapta, a görög „eos” (hajnal) szóról, talán mert az első sikeres darabok halványpiros színe a hajnal pírjára emlékeztetett. Eredetileg ugyanis csak a vörös színű mázat hívták így, de létezik kék és lila is, ma pedig legtöbbször zöld színűvel találkozunk. Az eozin titkáról Véninger Péter a következőket írja:"...lemázazzák egy türkizkék színű, átlátszó, ólommentes mázzal. Ezt kiégetik. Erre festenek egy titkos összetételű anyaggal, amiről azt lehet csak tudni, hogy kétféle agyagot tartalmaz: nemesfémek keverékét (rezet és ezüstöt biztosan tartalmaz), amiknek szerepe van a fémes csillogás és a szín létrehozásában. És egy hordozóanyagot, ami agyag (?). Ez egy nagyon sötét massza. Száradás után, redukciós atmoszférában égetik. Égetés után lemossák a kerámiáról ezt a masszát, és láthatóvá válik a türkizkék máz helyett egy aranyszíntől a rózsabogár-zöldig színjátszó máz. Szerintem csodálatos, hogy egy izgalmas és látványos fizikai jelenséget (a fizikai színeket) meglehetősen különleges és bonyolult eljárással kerámiák színezésére tudtak használni. Ráadásul mindezt tapasztalati úton, úgy, hogy az elméleti tudomány nem segített ebben. "

A legjelentősebb alkotásokat felsorolni is nehéz, álljon itt inkább egy képes összeállítás a teljesség igénye nélkül.

A Gellért szálló csempeburkolatának terve egy Zsolnay fazonkönyv lapjain

Bálint Zoltán-Jámbor Lajos: a debreceni megyeháza pirogránit díszei

 

Reichle palota részlete, Szabadka

Lechner Ödön: Földtani Intézet részlete, Budapest

Lechner Ödön: a Postatakarékpénztár pártázata, Budapest

Lechner Ödön: Iparművészeti Múzeum, mázas cserépfedés, Budapest

Sterk Izidor, Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr: Gellért fürdő, Budapest

Steindl Imre: a Parlament rejtett díszei, Budapest

Schuleck Frigyes: Mátyás templom, Budapest

Szkalniczky Antal, Petz Ármin: Fővárosi Állat és,- növénykert

A szabadkai városháza Zsolnay cserépkályhája

Majolikadísz a bécsi Polyklinik épületén

Zsolnay kerámiaburkolatú homlokzat, Bécs, Portoi&Fix Üzletház

A Zsolnay gyár egyeduralkodó lett a hazai épületkerámia gyártásban, a többi jelentős manufaktúra és porcelángyár (Herend, Hollóháza, Budapest, Városlőd) használati tárgyak készítésére szakosodott. A második világháború után a finom-kerámiaiparban is a gazdasági célokat helyezték előtérbe, a villamosítás és a nagymértékű beruházások ipari porcelánt igényeltek. Így alakult át a híres Zsolnay gyár részben szigetelőporcelán-termelővé, a porcelángyárak pedig nagyszériás edénygyártókká. Az utóbbi évtizedekben tértek vissza végleg a kezdeti, saját termékpalettához. Ma, amikor a tömegtermékekkel elárasztott üzletekben a valódi kézműves munka után áhítozunk, újra rabul ejtenek e csodálatos és utánozhatatlan alkotásai a századforduló kerámiaművészetének. Ott vannak körülöttünk, ne menjünk el mellettük, őrizzük meg őket, mert a szakma ismerete csak kevesek kezében van már.

A rabul ejtő eozin

Fogalommagyarázat:

Fajansz: az itáliai reneszánsz idején alakult ki, nevét az olasz Faenza városról kapta. Az olaszok majolikának hívták, mivel ők az észak-afrikai iszlám művészetből ilyen néven vették át. Különösen a 16-18. században vált népszerűvé. Lyukacsos, porózus agyagáru. A finom fajansz áruk nagy mésztartalmú, fehérre égethető, tűzálló, igen jól formálható agyagból készültek fehér színű mázzal. A kerámiakészítés történetében az egyik nagy áttörés a fehér, festésre alkalmas bevonat kidolgozása volt, amit az tett lehetővé, hogy ón-oxidot kevertek az ólomalapú mázhoz. A technikát a 9. század során fejlesztették ki Irán illetve a Közel-Kelet területén. A fajansz kerámiák kiégetéséhez kb. 1200°C hőmérsékletet biztosító kemencére van szükség, ez a kor technikai bravúrja a fatüzeléses kemencék esetében. Díszítése máz feletti vagy máz alatti színes festéssel történt. A fajansznak azért volt nagy jelentősége, mert ekkor Európában még nem ismerték a porcelán előállításának titkát, így próbálták utánozni az anyagában is fehér színű porcelánt. A Távol-Keletről érkező egyre több porcelán hatására a fehér kerámiának szinte divatja alakult ki az európai műhelyekben, pl. Delftben, vagy a Rajna-vidéken.

Amit mi majolika néven ismerünk, az tulajdonképpen színes mázzal ellátott fajansz.

Egyiptomi fajansz: ezeken a tárgyakon az európaival ellentétben ólommentes máz van. Egyiptomban tudtak egyedül olyan kerámiát készíteni, amely körben mindenhol mázas volt, és nem ragadt le a kemencében.

Habán: a hutteriták Magyarországon letelepült közösségeinek neve, hazánkban ők honosították meg az ónmázas kerámiát, vagyis a fajanszot, amit elsősorban főúri megrendelésre gyártottak. (Mátyás udvarában itáliai mesterek dolgoztak ugyanezzel a technikával.)

Lüszter: a 11. században jelennek meg az első lüszterek Európában, Spanyolországban. Ez a tudás is a Közel-Keletről jött, perzsa eredetű, az üvegművességből átvett eljárás. A lüszter valójában egy redukciós technika, ahol az egyébként zöld színt okozó réznek egy másik, vörös színű oxidja (Cu2O), vagy „fém réz” keletkezik. Olaszországban Gubbio városa vált híressé lüszteres díszítésű agyagárujáról. Giorgio Andreoli az arany mellett a réz- és gyöngyházszínű lüsztert is feltalálta, de titkát halálával magával vitte.

Kőagyag: tömör cserepű, a porcelánhoz hasonló csengésű agyag, színe inkább szürke, sárga vagy barna lehet.  Nyersanyaga vasszegény, mészpátot vagy magnezitet tartalmazhat a savállóság biztosítására. Durva kőagyag a klinker és a keramit. Finomkerámia pedig a mettlachi és a kőagyagcső.  A kőagyag nem átlátszó, nagy szilárdságú, fagynak és vegyi hatásoknak ellenálló anyag. 1150 és 1300 °C között égetik ki. Tömörségét az égetése során nagy mennyiségben képződő szilikátüveg hozza létre. Jellegzetessége, hogy az égés vége felé szénnel kevert konyhasót szórnak a kemencébe. A nátrium klorid vízgőz és a szilikátok jelenlétében sósavgőzzé, nátrium-oxidra és nátrium–alumínium-szilikátra bomlik, mely utóbbi anyag a tárgy felületén vékony, barnás saválló mázat hoz létre. Előbbi tulajdonságai miatt leginkább a kémiai ipar számára készítenek kőagyagból edényeket, kádakat, savtartályokat, elnyeletőket, kémiai reaktorokat, szelepeket. Készülnek kisebb mennyiségben edényáruk, dísztárgyak is kőagyagból sómázzal vagy színes engóbos mázakkal.

Kőedény: nagyiparban sorozatgyártással állítják elő, deformációra a tűzben nem érzékeny. Bevonása kőedénymázzal történik, a díszítés, vagyis az engób és a festés a máz alatt található. A fajansz Németországban Steingut, nálunk szó szerint fordítva kőedény.  A meszes vagy lágy kőedény tisztán fehérre égő agyagból áll, amihez 10 % kalcium-karbonátot adagolnak. Égetése 1100-1150 °C fokon történik. Porózus, gyenge szilárdságú cserépféle. A földpátos vagy kemény kőedény: a fenti alapmasszához nem meszet, hanem földpátot adagolnak, 4-12 % mennyiségben. Égetés 1200-1250 °C fokon történik. A földpát, mint folyósítóanyag fokozza a cserép tömörségét. Ez az un. félporcelán. Vízfelvevő képessége 1 % körül van, szemben a lágy kőedény 10-14 %-os vízfelvevő képességével. A kettő keveréke a 2-4 % földpát, és 2-6 % kalcium-karbonát tartalmú, un. kevert kőedény. Kiégetése 1180-1200 °C fokon történik.

Porcelán: áttetsző, pórusmentes, fehér színű, tömör anyag, a legnemesebb kerámiaféle, kagylós törésű anyag, a kőcserépből fejlődött ki a gyártása. A kínai típusú porcelánt lágyporcelánnak (égetése 1200-1320 °C-on), a Böttger féle európai porcelánt keményporcelánnak (égetése 1370-1400 °C-on) nevezzük. A klasszikus európai keményporcelán összetétele: 50 % kaolin - 25% kvarc - 25% földpát. Keménységét és további fizikai tulajdonságait leginkább a mullitnak köszönheti, mely tipikusan 1100 °C fölött keletkezik a porcelán egyik fő alapanyagából, a kaolinból. Aszerint, hogy a porcelánmasszában az olvasztó hatású földpátot milyen anyaggal helyettesítjük, előállítanak: frittporcelánt, csontporcelánt, lítiumporcelánt, báriumporcelánt, mész,- vagy magnéziaporcelánt.

Terrakotta: finomkerámia-ipari termék, sárga vagy vörös színre ég az agyag vastartalma miatt.  A terrakotta termékek porózusak, máz nélküliek.

 

Forrás:

Vízy László: A Zsolnay építészeti kerámia mesterei

http://www.zsolnaynegyed.hu

http://agyagismeret.blogspot.hu/

http://mutargymasolatok.hu/anyagismeret/maztortenet.htm

http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=1.html
Mezős Tamás: A tégla alkalmazása történeti falszerkezetekben (tanulmány)

Képek forrása:
Borító: http://www.buli.guru/szorakozohely/zsolnay_kulturalis_negyed/

1.ábra: http://www.hodmezovasarhely.hu/kepek/kokenydombi-venusz-888
2.ábra: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mushussu

3.ábra: http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okorkelet/Okori.es.keleti.muveszet/f/Image/Torok%20kepek/82.jpg

4.ábra: http://archeologia.hu/kozepkori-kalyhacsempek-restauralasa

5.ábra: http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsolnay_Porcel%C3%A1nmanufakt%C3%BAra_Zrt.#mediaviewer/File:Gyugyi_zsolnay_collection_3.jpg

6.ábra: http://unesco.germany.travel/en/multimedia.html

7.ábra: https://www.kozterkep.hu/~/16565/A_Magyar_Tudomanyos_Akademia_terrakotta_szobrai_I_Budapest_1865.html

9.ábra: http://www.szecessziosmagazin.com/magazin8/romaikiallitas.php

10.ábra: http://www.szecessziosmagazin.com/magazin8/romaikiallitas.php

11.ábra: http://www.imm.hu/hu/programs/view/196,Teah%C3%A1z%3A+Eosinm%C3%A1zas+%C3%A9p%C3%BCletker%C3%A1mi%C3%A1k
12.ábra: Vízy László: A Zsolnay építészeti kerámia mesterei, 88. p.

13.ábra: http://www.szecessziosmagazin.com/magazin9/debrecenmegyehazakovacsoltvas.php

14.ábra: http://kaiserottoblog.blogspot.hu/2011/01/zsolnay.html

15.ábra: http://www.panoramio.com/photo/61586036

16.ábra: http://www.amilapunk.hu/eozin/miazeozin/csempe.html

17.ábra: http://oreganeniked.hu/news/3220/zsolnay_a_mupa-ban 

18.ábra: http://www.gotohungary.net/index.php?progid=GELL&lang=en

19.ábra: http://lakjonjol.hu/cikk/hideg-burkolas/240-ahol-a-madar-se-jar-az-orszaghaz-titkai

20.ábra: http://hg.hu/cikkek/varos/14788-jovore-elkeszul-a-matyas-templom-felujitasa

21.ábra: http://www.zoobudapest.com/orizzuk-ertekeinket/kepzomuveszeti-alkotasok  

21.ábra: http://hg.hu/cikkek/varos/14750-szazevessel-szulinapoztunk-szabadkan

23-25.ábra: http://hg.hu/cikkek/varos/8368-zsolnay-a-csaszarvarosban

26.ábra: http://www.pon.hu/Pecs/Hungarikum-lehet-a-Zsolnay-porcelan