Tüzelőberendezések II. - Népi tüzelőberendezések

Megkezdett sorozatunkban elkezdtük nyomon követni a fűtés fejlődését az ókortól kezdve egészen a közelmúltig. Ígéretünkhöz híven a folytatásban először a hazánkban előforduló, elsősorban nem a főúri, hanem népi fűtő berendezéseket vesszük górcső alá. Számba vesszük a tájegységenként jellemző típusokat, végigkövetjük fejlődésüket, és egymásra hatásukat. 

A háromosztatú ház fejlődése

A tüzelőberendezést a népi építészetben nem szabad önálló egységként, berendezésként kezelnünk, mert szoros kapcsolatban állt a lakásfunkcióval (ahogy cikksorozatunk I. részében már kifejtettük), a parasztház szerves elemét képezte, így döntően meghatározta az építés többi részét is. A magyar népi építkezésre az egysoros elrendezés jellemző, amely leggyakrabban hozzáépítéssel fejlődött. (Ellentétben a nyugat-európai területekkel, ahol belső osztódással, méretnövekedéssel fejlődött a népi háztípus.) Hazánkban tehát a 11-13. században többnyire egysejtű veremlakásokban éltek a falvakban, amelyből a sütőkemence vagy a nyílt tűzhely még kívülre szorult, esetleg a ház külső falába építették be. Később megjelent az egysejtű ház, amely a lakóteret és a tüzelős főzőteret is magában foglalta. A 14-15. században újabb, tüzelővel ellátott helyiséggel bővült, így lett belőle szoba-konyha: megjelent a két,- illetve a háromosztatú háztípus. Ekkor került vissza a tüzelő is a házba. A 19. századtól már jellemzően szoba-konyha-szoba és/vagy kamra helyiségsorolással találkozunk, viszont itt a magyar ház fejlődése megállt. (A kisnemesi építkezésekben még a 20. század előtt megjelent a kétsoros elrendezés, a népi építkezésben ez azonban nem vált gyakorlattá.)

A tüzelőberendezések két nagy csoportra oszthatók füstelvezetés szempontjából: nyílt és zárt füstelvezetéses rendszerűekre.  Az étel készítése kezdetben a szabadban történt, a 14. század előtt a falusi házban pedig még egyáltalán nem volt füstelvezetés, a füst szabadon terjengett a helyiségben. A nyílt füstelvezetésű tüzelők előnye volt, hogy egyszerre oldották meg a fűtést, sütés-főzést, világítást. Gyakoriak voltak a falun kívüli kemencék, ahol több család használt egyet. (Nyugat-Magyarország, Kisalföld) A kemence teste a házon kívül volt, később költöztették a falakon belülre. 

A zárt füstelvezetésű tüzelők alig 100 éve jelentek meg, hátrányuk volt, hogy világítást már nem szolgáltattak. Az első takaréktűzhelyek 1880 táján kerültek a házakba. A kandallós tüzelő olasz eredetű, a reneszánsz építkezésekkel került a főúri kastélyokba, majd onnan a parasztházakba. Átmenetet képez a zárt tüzelésű kemencéhez. A kályha (amelynek történetével cikksorozatunk I. részében már foglalkoztunk) Nyugat-európából származik. A sütőházakban zárt és nyitott tűzhely együtt épült. A falat, amelyre a tüzelőberendezés épült, óvták az áttüzesedéstől, tégla vagy tapasztott sövényfalat építettek mögé.

Rendkívül sokféle és érdekes tüzelő épült a Kárpát-medencében, rendszer nélkül nehéz is eligazodni közöttük. Először a tüzelők tájegységek szerinti csoportosítását, a folytatásban majd az egyes tüzelőtípusok fejlődését vesszük sorra. Bátky Zsigmond 1930-as csoportosítását veszi alapul a népi építészeti kutatás, bár kategóriái a 19. század közepéig érvényesek teljes mértékben, a későbbi fejlődést egy bővített rendszerezés fedhetné le kimerítően. Bátky öt tűzhely,- és háztípus vidéket különböztetett meg:

Keleti magyar vagy Erdélyi tüzelő - Kandallós tüzelő (Alföld keleti pereme, Szatmár, Bereg, Abaúj, Zemplén)

Keleti magyar tüzelőtípus

Ezen a területen a konyha jellemzően kicsi, leginkább belépőtér és füsttelenítő szerepet tölt be. A szobában, amelyet itt háznak neveznek, találjuk a nyitott tüzelőt vesszőből, vályogból, téglából, vagy cserépből, csempéből épült lángfogóval. A szabadkémény és a kémény későn jut el erre a területre, ezért még sokáig a szikrafogóból kürtővel vezetik a füstöt a padlásra. A nyílt és zárt tüzelő találkozási területe, ezért számtalan hibrid formával találkozhatunk. Erdély nyugati felében gyakori a konyha hátsó része fölé épített szikrafogó. A házakban sokáig kemence sem épült, a sütést-főzést is a kandalló látta el, csak a 19. század második felében jelennek meg a konyha hátsó részében a kicsi, boglya alakú vagy lapos, szögletes kemencék. Előfordul, hogy a kandalló kikerül a konyhába és összeépül a kemencével, a szobába vaskályha vagy takaréktűzhely épül. De olyan hibrid formák is létrejöttek, mint a mászókéményhez hasonló építménybe épített nyitott főzőtér. Hazánk tulajdonképpen peremvidéke a nyílt tűzhelyes-kandallós területnek, ezért gyakoriak a kombinált tüzelők.

Kandallós tüzelő, Kispalád

Északi magyar vagy Palóc tüzelő - Belülfűtős-kemencés tüzelő (Északi hegyvidék)

Északi magyar tüzelőtípus

Itt is kicsi, funkció nélküli konyhával találkozunk, a házban (szoba) van a lakó,- és munkatér. A nagyméretű szögletes kemence szája fölé kürtőt építenek, és a szája előtti padkán főznek, így az egész helyiség füstös. A bükki barlanglakásokban is ezt az alaptípust találjuk. A kürtő csak a 17-18. századtól épült hozzá. Előfordult az is, hogy a kürtővel nem a padlásra, hanem a szomszédos konyhába vezették a füstöt. A 19. században alföldi hatásra megjelent a konyhában a szabadkémény, a kemence szája átfordult a konyhába, és alakja szögletesből csonkakúp formájúra változott. Ezzel a szerkezeti átalakulással a füst már a nyitott kéménybe jutott. Borsod-Abaúj területén viszont az egész kürtős kemencét áttelepítették a konyhába, a szabad kémény alá. 

Szobai kemence, erdőhorváti

Szabadkéményes konyha kemencével, Perkupa

Déli magyar vagy Alsó-dunántúli tüzelő (Dél-Somogy, Dél-Baranya, Szlavónia)

Favázas szabadkémény szerkezete

Eredetileg nyílt tűzhelyes volta balkáni kapcsolatokra utal, amelyre aztán rárakódtak az alföldi (szabadkémény) és nyugati (kályha) hatások. Hazánkban kis területen terjedt el, nem alakult ki önálló változata, hanem a szomszéd területekről átvett elemekből építkezett. A 18-19. században ez a nyílt tűzhelyes ház ötvöződött a kályhás-kemencés ház elmeivel. Erre a folyamatra a nyitott tűzhely eszközeiből is következtethetünk, amelyek a tüzikutya, lapos kövek, sütőharang. Az előzőekkel ellentétben a konyha a ház legrégibb helyisége, amelyben agyagpadka felett bográcsban főztek, a padkára épített boglya vagy kocka alakú kemence előtt, födémet nem építettek, így a füst a padlásra, esetleg a szabadkéményen keresztül távozott. A szobába kívülfűtős kemence vagy cserépkályha került. A vidék a századfordulón fejlődésnek indult, erőteljesen átépült, így ma már csak ráutaló nyomait találhatjuk meg ennem a tüzelőtípusnak.

Konyhai padkás kemence, Muraszemenye

Szobai kívülfűtős cserépkályha, Őcsény

Nyugat magyar vagy Közép-dunántúli tüzelő - Füstöskonyhás-kályhás tüzelő (Közép-Dunántúli – Somogy, Zala, Vas, Veszprém (Sopron, Fejér, Tolna, baranya, ide is benyúlt)) 

Nyugati magyar tüzelőtípus

Kemencés terület, a 16. századig nincs füstelvezetés. Az egyhelyiséges lakóépület a konyha volt, ebbe a füstösházba épült a kemence, amelynek füstje az ajtón vagy kis ablaknyílásokon keresztül távozott. (Felsőszenterzsébet, Göcseji Falumúzeum) Emiatt az épületben minden helyiségnek külön bejárat a volt. A 18. században épül a konyha mellé egy szoba is, amelybe kívülfűtős cserépkályha vagy szemeskályha kerül, kialakul a füstmentes alvóhely, így lesz belőle füstöskonyhás tüzelőszerkezet. A 19. században erre a területre is elérkezik a szabadkémény, ezzel a konyha is füsttelenné vált. A fejlődés következménye az elrendezésben az egy bejárat a házba, és a konyhából nyíló bejáratok a szobába és a kamrába. Figyelemre méltó szerkezetek a később a fél konyhát elfoglaló, mennyezetig érő kemnce-sütő-tűzhely kombinációk, és a Bakony környékén előforduló két konyhai kemencére. 

Füstüskonyha, Szalafő

 

Kombinált konyhai tüzelő, Baglad

Középmagyar vagy Alföldi tüzelő - Kívülfűtős-kemencés tüzelő (Alföld – Dunántúl keleti fele, Kisalföld, Alföld peremvidéke)

Középmagyar tüzelőtípus

Ezen a területen is a szobába épült a kemence, földből vagy téglából, magas, besározott, fehérre meszelt, csonkakúp, csonkagúla formában. Padka nélkül is, de leggyakrabban földpadkával körítve épült. Szája a szabadkéményes konyhába nyílt, amely előtt szintén agyagpadka készült, ezen főztek. A Kisalföldön a szobában nyeregkemencét találunk, és a konyhába is épült kemence. Fontos része a tüzelőnek a konyhai főzőpadka, amely főzésre, tárolásra, ha a szobában is épült, akkor alvásra egyaránt szolgált. Az alföldön a szabadkémény alá gyakran építettek különálló, kocka formájú középpadkát is. A Dunántúl északi felén előfordult az is, hogy a konyhai kemence teste a házon kívül épült, amely ebben az esetben a 19-20. században a polgárosodás következménye, a konyha területének növelése és a sütés melegének kizárása érdekében történt. Ennek a tüzelőtípusnak a legfontosabb eleme a szabadkémény vagy nyitott kémény, amely az egész Kárpát-medencében és környékén megtalálható, de legfőbb központja az Alföld és a Kisalföld volt. Szerkezeti változatai a legkorábbi, 16. századi karóvázas, vesszővel fonott, deszkával borított, besározott típustól a 17. századtól elterjedt vályog és tégla kéményekig terjednek. A helyiség lefedettségét tekintve találunk teljes, feles, háromnegyedes sőt harmados változatot is. Egyéb változata a boltozott részre épített veszőből, deszkából készült kéménytest.

Középpadkás konyha, Hajdúbagos

Szobai kemence, Sükösd

Szabadkéményes konyha, Bogyoszló

Szobai kívülfűtős cserépkályha, Bogyoszló

Ma már szinte lehetetlen tisztán az egyes típusokat megtalálni a különböző területeken, hiszen az átépítések és korszerűsítések következtében sok tüzelőt elbontottak. Az alaprajzi elrendezésből, a meglévő tüzelőberendezésekből, a padláson még fellelhető szerkezetekből tudunk jó eséllyel következtetni az eredetire. Tekintsük át a hazánkban uralkodó tendenciákat: az ország keleti és északi felén a szoba szolgál lakás és főzés céljára, ahol nyílt tüzelőt építenek. Később füsttelenítés céljából szabadkénnyel, kürtővel kombinálják, ekkor a konyha felé fordítják át a tüzelő száját, vagy át is helyezik oda. Az ország nyugati és déli részében a konyha a fő helyiség, kezdetben itt is nyílt tüzelő épült, majd a szobában megjelenik a kívülfűtős kályha, ezzel alakul ki a füstmentes alvóhely, a szabadkéménnyel pedig a konyha is azzá válik. Az alföldi területeken a kettő átmeneteként általános a szabadkéményes, főzőpadkás konyha az ide nyíló szobai kemencével.

Forrás:

Barabás Jenő - Gilyén Nándor: Vezérfonal népi építészetünk kutatásához, Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1979

Képek:

1. ábra: http://meonline.hu/utoirat/a-magyar-falu-epiteszeti-hagyomanya/

2. ábra: a szerző rajza Barabás-Gilyén nyomán

3. ábra: Kispaládi lakóház kandallós tüzelője, SzNM Szentendre

4. ábra: a szerző rajza Barabás-Gilyén nyomán

5. ábra: Erdőhorváti lakóház szobai kemencéje, SzNM Szentendre

6. ábra: Perkupai lakóház szabadkéményes konyhája kemencével, SzNM Szentendre

7. ábra: a szerző rajza Barabás-Gilyén nyomán

8. ábra: Muraszemenyei lakóház padkás kemencéje, SzNM Szentendre

9. ábra: Őcsényi lakóház kívülfűtős cserépkályhája, SzNM Szentendre

10. ábra: a szerző rajza Barabás-Gilyén nyomán

11. ábra: Szalafői lakóház füstöskonyhája, SzNM Szentendre

12. ábra: Bagladi lakóház konyhája, SzNM Szentendre

12. ábra: a szerző rajza Barabás-Gilyén nyomán

13. ábra: Hajdúbagosi lakóház középpadkás konyhája, SzNM Szentendre

14. ábra: Sükösdi lakóház szobai kemencéje, SzNM Szentendre

15. ábra: Bogyoszlói lakóház szabadkéményes konyhája, SzNM Szentendre

16. ábra: Bogyoszlói lakóház kívülfűtős cserépkályhája, SzNM Szentendre