Lovardatúra I.

Történeti ménesbirtok és egy darabka Monarchia Mezőhegyesen

  

„… a védett korban lévő régi lovardák megérdemlik azt, hogy most már - az elkövetett hibák után - különös figyelmet kapjanak és megmentsük az országban azt a néhányat, ami még megvan.”

Ráday Mihály

Fasor a főút mentén

Az Alföld, legdélkeletibb csücskében, rejtve őriz egy darabot az ország történelméből. A román határtól 5 km-re fekszik az egykori Monarchia nagyszabású hadi- és pótló tenyésztő telepeként felépített, mára várossá alakult Mezőhegyes. Budapestről 230 km-t kell autóznunk az első látásra szokványosnak tűnő településhez, de közelebb érve azonnal szembe tűnik, mitől olyan különleges. A települést átszelő, gyönyörű fasorral szegélyezett „sugárút” mentén egy mértani pontossággal megszerkesztett katonai telep tárul a szemünk elé, kaszárnyaépületekkel, tiszti kaszinóval, vasútállomással, víztoronnyal. A telep nagyszabású és szervezett kialakítása máig meghatározza Mezőhegyes városát. Vonuló huszárok helyett azonban ma már csak autókat láthatunk a főúton, a nőtlen tisztilakban polgármesteri hivatal működik, az út végén az egykori Csikós-csárda pedig üresen áll. Széles utcák, hatalmas fák, sárga színű, romantikus stílusú, fachwerkes homlokzatok, kovácsoltvas lámpaoszlopok visznek vissza minket a nyelvújítás, a reformkor, majd a kiegyezés idejébe. Megdöbbentő, mennyire megőrizte eredeti arculatát a vidék! Az unalomig ismert Habsburg Birodalom szó Mezőhegyest látva hirtelen értelmet nyer: egy birodalmat ellátó, katonai irányítás alatt álló, tízezer lovat befogadó tenyésztőtelep épületegyüttese - amely szinte hiánytalanul a mai napig is áll - reprezentálja ezt számunkra. 

Egykori parancsnoki, ma igazgatási épület

Mezőhegyes adottságainak köszönhetően ősidőktől lakott vidék volt, magasabban feküdt, mint a környező területek, ezért is találták később megfelelőnek a ménesbirtok megalapítására. A tatár és török időkben többször elnéptelenedett, pusztaként adták bérbe, majd 1785-től a ménesbirtok első építési periódusától kezdte elnyerni mai formáját, egy tudatosan tervezett települési jelleget, és központjának kisvárosias vonásaival elütött az alföldi községektől. Lakói osztrák katonák, hivatásos tisztek és családjaik, valamint a kezelőszemélyzet és csikósok lettek.

Mezőhegyes igazi ékessége a Ménesbirtok. Dél felől a klasszicista diadalív alatt belépve a Nóniusz Hotellé alakított 90 m hosszú kaszárnyaépülettel szemben az istállók és a karámban gyakorló lovasok fogadják az ide érkezőket. Egyedülálló látványosság a fachwerkes oromzatú 1810-ben épült fedett lovarda, előterében virágágyásokkal és sövénnyel. Átellenben a parancsnoki épület, amelynek irodáiból igazgatják ma is a ménesbirtokot. Mellette a hotel-kaszárnyaépület párja, már kívül esik a területen, lakásokat alakítottak ki benne. A poroszsüveg födémet tartó, sárgára mázolt kovácsoltvas oszlopok közötti boxokba kukucskálva fénylő szőrű, élénken figyelő lovakra bukkanunk. Világszerte is elismert magyar fajtáinkat, a nóniuszt, és a mezőhegyesi sportlovat tenyésztik az ország e távoli vidékén, kíváncsi szemek elől rejtve, 200 éve változatlan környezetben. Az akkor még szilaj ménesekkel csikósok foglalkoztak, akik külsőkemencés, boltozott csikóslakokban laktak, ezek közül néhányat felújítva láthatunk. Mezőhegyest majorságok övezik, az egykori istállóépületeken kívül itt láthatók a ritkaságszámba menő manzárdtetős, boltozott zabsilótornyok, amelyben egy elmés megoldásnak köszönhetően tudták az abraknak való zabot romlásmentesen tárolni. Takarmányt nemcsak ezekben, hanem magtárakban is tároltak, a vasútállomással szemközt találjuk egyik hatalmas példányát.

Külsőkemencés csikóslak

Zabsilótorony

  

Mezőhegyes egyedülálló mezőgazdasági és építészeti organizmus, egy virágzó korszak emlékét őrzi még ma is. Gondos mérnöki munkával felépített telep, amely a Habsburg Birodalom, később a Monarchia, és Európa egyik legelismertebb lótenyésztő központja lett. Épületegyüttesei egyedülállók, és néhány bontástól, beavatkozástól eltekintve, szinte hiánytalanul állnak. 

A Ménesbirtok

A Birodalom hadi- és pótlótenyésztő intézete helyszínének kiválasztásakor az egyik fontos szempont volt, hogy a környező alföldi területeknél magasabban feküdt, mélyen volt a talajvíz, és áradások sem fenyegették, így kiváló legelője alkalmas volt lótenyésztés céljára. 1784. december 20-án írta alá a császár az alapítólevelet, az építkezések azonban csak később kezdődtek. A bécsi Katonai Építészeti Igazgatóság tervei alapján 1785 áprilisában indult meg a munka, Kohlhoffer és le Fevre katonai mérnökök irányításával, Macker pesti építési vállalkozó kivitelezésében. Az épületekhez szükséges építőanyagot a Maroson úsztatták le, valamint Aradról és Nagylakról szállították ide. 

A ménes katonai és személyi ügyeinek intézése a bécsi Főhaditanács felügyelete alatt állt. A lóápoló személyzet és a mezőgazdasági munkát végzők egy része osztrák katona volt. A lótenyésztés mellett a gazdaság feladata a szálastakarmány termelése és a legelő biztosítása volt. Később a ménes és a gazdaság vezetését különválasztották.

A szabadságharc alatt a betegségek behurcolása miatt a ménes negyede elpusztult. A kiegyezés után a ménesbirtok a Magyar Királyság tulajdonába került, és Magyar Királyi Állami Ménes lett a neve. A felügyeletet az illetékes magyar minisztérium látta el, de maradt osztrák kezelőszemélyzet is. Katonai ügyekben a bécsi Hadügyminisztérium rendelkezett felette. A 90 éven át folyó, a hadsereg szolgálatában álló lótenyésztés után a cél az itt kitenyésztett fajták továbbtenyésztése és a magyar mezőgazdaság fejlesztése lett. Az első világháború közvetlen pusztításai Mezőhegyest elkerülték, de az állatállomány jelentős része elpusztult, hiszen a tüzérség lovait innen biztosították. A Tanácsköztársaság bukása után viszont nagy károkat szenvedett az intézmény, és több éves kemény munkával sikerült csak helyreállítani. Ennek a fellendülő időszaknak a csúcsán érte a ménes működését a második világháború kitörése, mely mélypontra juttatta nemcsak a ménesbirtok, de a lovak sorsát is. A háború után a ménes nagyrészt nyugatra került, illetve az országban szóródott szét, ahonnan 1948 végére sikerült valamelyest visszaszerezni az állományt, és 1950-ben újra megindulhatott a tenyésztés.

Az első építési periódusban, 1785-ben, Ómezőhegyesen létesült a régi ménesudvar, három íves istállóval, a két ókaszárnya, csikóslakok, intézői lakok, csikós csárda, igazgatóság, és az öregcsűr. „A nagy létszámú ló elhelyezésére eleinte csak kezdetleges istállókat készítettek, melyek inkább csak oszlopokra épített „színek” voltak. Rendeltetésük az volt, hogy az eső és hőség ellen védelmet nyújtsanak. Az oszlopok közét télen trágyával berakták. Az egészen befalazottak mellett kiemelhető deszkafalú istállókat is építettek. Kapuikat állandóan nyitva tartották, havas és zimankós napok kivételével a takarmányozást is a szabadban végezték.” (Mezőhegyes)

Helyszínrajz 1810

Szintén az első periódusban, 1785-1790 között, épült Újmezőhegyesen (Neu Gebäude) az építészeti telep és karbantartó részleg, az ún. újkaszárnya, molnártelep, pekeráj (sütőüzem) és szárazmalom, valamint intézői lak. 1790 és 1810 között a reprezentatív központot egy barokk sugárút tengelyére szervezték, amely öt udvarból állt, görögkereszt alakban, közel észak-déli irányban. (lásd: helyszínrajz) A középső udvarban a parancsnoki épület, vele szemben a fedett lovarda, két szélen szimmetrikusan egy-egy reprezentatív kaszárnya, velük szemben „U” alakban az istállók, amelyek közül már csak az északi együttes áll, a keleti udvarban a csikóálláson négyszög alakban az „L” alakú csikóistállók álltak, a nyugati udvarban pedig díszkert volt. A sugárút mentén állnak a nagy diadalívek, a nőtlen tisztilak, a Centrál Szálló, további tisztilakok és a kettős tisztilak, az igazgatósági épület, csikóscsárda. (9. ábra) 1818-ban épült az állatkórház és két nagy istálló. 1830-ban készültek a majorokban ma is álló, figyelemre méltó zabsilótornyok. Az 1850-es években magtárakat, raktárakat, pajtákat építettek. Víztorony, romantikus stílusú tisztilak, parókia teszi teljessé az együttest. Az épületek felsorolásából is látszik a telep nagyszabású és szervezett kialakítása, amely máig meghatározza Mezőhegyes városát.

Rajz és felmérés Hild János tornyos lovardájáról

Az első lovarda valószínűleg a mostani épület mögött épült, amit később tiszti lakássá alakítottak.

„Fedett, ún. téli lovarda. Rados Jenő: Hild József monográfiájában szerepel az épület a korábbi állapotában, mint az édesapa, Hild János munkája. Hild János több kincstári megbízást teljesített Mezőhegyesen, stílusjegyek alapján több épület volna sorolható munkái közé, azonban ez egy további kutatás témája kell hogy legyen. Az említett munkában szereplő aquarell és egy 1870 körüli felmérés a lovardát Ny-i homlokzatán toronnyal és a maitól eltérő fedélszékkel mutatja. A mai állapot viszont fachwerkes oromzatú. Ezek szerint az épületet az 1880-as években, amikor a településen több fachwerkes épületet készítettek, a lovardát is átfedték. Ebből az időből származnak csillárai is. Megőrzött eredeti tükreinek kora még nem tisztázott. […] Lenyűgöző a 20 m-es fesztávú fa fedélszék. (A Gazdaság tervtára őriz egy XVIII. század végi teljesen fából készült lovarda tervrajzát, melynek ideiglenes megléte talán még az ómezői központnál elképzelhető lehetett.)” (TKM Kiskönyvtára, Mezőhegyes)

A fedett lovarda belső tere

Az épületben a 20 x 50 m-es pálya és egy ún. kóbli, melegedő található, melynek kéménye is van, tehát fűthető volt. A kóbli tetejére jobb oldalt keskeny csigalépcső vezet fel. Innen lehetett figyelni a lovasokat és itt van a homlokzaton látható órát működtető szerkezet is. A hosszanti falak ív-pilléres szerkezetűek, akárcsak az istállóépületek, a fedélszék hatalmas terheit ezáltal tudják felvenni: monumentális hatást keltenek az egész épületen. Az eredeti fedélszék vörösfenyőből, a nagy fesztáv ellenére filigrán keresztmetszetekkel készült, korabeli tipikus fedélszék-kialakítás volt. A rácsostartót utánzó feszített szerkezet öntöttvas papucsai kizárólag erre a szerkezeti kialakításra készültek. A főállások a hosszfalakban kialakított falpillérekre támaszkodnak. A háromszelemenes, páros szarufás rendszerű főállások székállások és kötőgerenda nélküliek, vonóvasak veszik fel a terheket. Fedése eredetileg zsindely lehetett, ma állókorcos fémlemezfedés.

A mezőhegyesi lovarda ma látható nyitott fedélszéke nem az eredeti, 1885-ben az oromzat átépítésekor a szerkezetet is kicserélték és újrafedték az épületet. 

  

A többi Lovardatúránkról ITT olvashatsz.

A cikk a Vezérfonal történeti lovardák kutatásához és műemléki helyreállításához c. szakdolgozat alapján készült. 

A cikkben szereplő források:  

Mezőhegyes. Összeállították: Ágó Mátyás, Csajbók Csaba stb. BORONA Bt. Bp. 1994.  

Tájak, Korok, Múzeumok Kiskönyvtára, Mezőhegyes. Szerkesztette: Dercsényi Balázs 1985.

A fotók a helyszínen, 2011-ben készültek