Az ember
nyaraláskor sem bújhat ki építész bőréből, és még könnyebb dolga van, ha a
művészetek bölcsőjébe, Itália vadregényes tájaira kalandozik hazájából. Nem
tudtam úgy elmenni Arco középkori vára
mellett, hogy ne figyeljem az építészeti részleteket, a bemutatás minőségét, az
anyagok használatát. Nincs benne semmi különös, egyszerűen megfelelő.
 |
| Albrecht Dürer: Arco |
Arco
városa Olaszország Trentino-Alto-Adige tartományában, a Garda-tó északi
csücskétől néhány kilometerre fekszik. (Alto-Adige/Dél-Tirol tartomány
egyébként Trianonhoz hasonló területelcsatolás révén vált Olaszország részévé.
Ami Trianontól megkülönbözteti, hogy az erőteljes olaszosítás után európai
szinten is példa értékű etnikai problémamegoldást igyekeznek megvalósítani.
1972-től Dél-Tirol nagyfokú autonómiát kapott.) A Sarca folyó völgyében
megbújó, főleg sziklamászó körökben (a sziklamászó világbajnokságot gyakran itt
rendezik) ismert városka már messziről csalogató jellegzetessége a város fölé
magasodó, ezer éves múltra visszatekintő vár és kastély romjai. Eredeti nevén Arx erődöt jelent, ebből jön a német
változat az Arch. A várat a gótok
kezdték építeni, ekkor épült meg a lakó,- vagy öregtorony, amelynek pártázatos
falai máig dacolnak az évszázadokkal. A meredek sziklára épült várat
bevehetetlennek tartották egészen 1703-ig, amikor a spanyol örökösödési háború
során a francia hadseregnek mégis sikerült elfoglalnia. Ezután hamar
jelentőségét is vesztette, és sorsára hagyottan pusztult. 1982-ben került a
városi önkormányzat tulajdonába, és megkezdődtek a feltárási és helyreállítási
munkálatok. (A vár rövid történetét lásd a cikk végén.)
 |
| Üvegfödémes kilátópont a Sarca-völgyre |
Mérsékelt
olasz tudásom sajnos nem engedett bepillantást minden helyreállítási részletbe,
így főleg a látványra hagyatkoztam. Egy közepesen meredek
ösvényen kaptattunk fel a várhoz, amelyen padokkal ellátott pihenőhelyek
kínáltak enyhülést a fáradt túristáknak, és a megfelelő helyeken pedig lélegzetelállító
kilátásban is gyönyörködhettünk. Az egyik ilyen ponton modern kilátópontot
helyeztek el. Semmilyen ördöngős dologra nem kell gondolnunk, egy kisméretű
üvegfödémben végződő lemez nyúlik túl az ösvényen, üvegkorláttal, hogy semmi se
akadályozhassa a mesés vidékben való elmerülést. Oldalt néhány többnyelvű
tájékoztató tábla szolgál információkkal a körülöttünk látottakról. Egy pici
ülőke is helyet kapott a táblákhoz közel. A korlát fémből, perforált lemez
elemekből készült, a burkolat betonba szórt kavics.
 |
| A lovagi tornák egykori helyszíne |
A vár
aljához érve az egykori lovagi tornák helyreállított helyszíne fogad minket,
ahol a támfalba ügyesen elrejtették a vizesblokkot (ami azért jobb időket is
látott…) és egy kis büfé várja frissítőkkel a szomjazókat. Aki viszont
megpihenne a túra után, vagy a vár megtekintése előtt, az árnyékban elhelyezett
padokon vagy a karbantartott és öntözött! füvön üldögélhet egy kicsit. Még egy
kis emelkedő után 3,5 euro-ért (kb. 1065 Ft) már be is lépetünk a várba. 1982-ben szerezte
meg Arco Község önkormányzata a kastélyt a mantuai Fondatione ’Arco alapítványtól.
1986-ban Trento autonóm tartomány műemlékvédelmi hivatala radikális rekonstrukciós munkákba
kezdett. Ekkor állították helyre és konzerválták a tornyokat (Nagytorony,
Renghera torony, Laghel-i torony) és a várgyűrűt. A lakótoronyból csak három
oldalfal maradt meg, de hatalmas pártázata így is emlékezetessé teszi.
 |
| A bemutató épület |
Távolabb
a kőfal oldalához illesztve egy pici épületben ismerhetjük meg a vár és a
felújítás történetét. Acél oszlopokon álló félnyereg tető alatt egy lépcsőnyi
dobogón üldögélve nézhetjük meg a szimplán csak a kőfalra vetített videót.
Oldalt 3 tabló magyarázza az alaprajzot, hátul egy kis nyíláson az egykori,
helyreállított ciszternába tekinthetünk le. A világítás a fekete színű fém
álmennyezet sávjaiból bukkan elő. A dobogó ügyesen kikerüli a burkolatban
látható váltást. Kívülről farács borítja a fémvázat. A kis toldalék az egykori
falak folytatásaként épült, még a csonka ajtó kőkeret is ugyanazt a funkciót
tölti be: ez az ajtaja a bemutatóteremnek. A félnyeregtető egy része zöldtető,
hogy jobban illeszkedjen a növényzet által már kissé visszahódított várromba.  |
| Ösvény paddal és tájékoztató táblával |
A bemutató
épület melletti toronyban igazán unikális látványban lehet részünk: restaurált
freskórészleteken sakkozó, dámázó hölgyeket és lovagokat csodálhatunk meg. Itt
nem készíthetünk fényképet, úgyhogy kénytelen vagyok képeslapot vásárolni, hogy
ezt a különleges élményt megőrizzem. A többi toronyban már különösebb
érdekesség nem fogad minket, a pazar kilátástól eltekintve. A hegytető
különböző pontjain elhelyezkedő tornyokat helyreállított ösvény köti össze, a
burkolat itt is betonba szórt kavics, az utak mentén és néhány szép épületrészen
világítás építettek ki. A sétát fákkal körbevett pihenőpadok valamint Arco-t
különböző nézőpontokból, metszeteken ábrázoló műalkotásokról készült
reprodukciók színesítik. Közben persze az olaszos összevisszaság is felüti
néhol a fejét (ablakból kinövő facsemete, narancsszínű hálóval elkerített rész,
javítás alatt álló térfigyelő kamera stb.) de ez egyáltalán nem csökkenti a
bejárás élményét. A várfalon belüli körséta során megcsodálhatjuk a
zöldfelületekbe spontán beágyazódott mediterrán flórát, a még mindig
vadregényes látványt nyújtó Sarca-völgyet egészen a Garda-tó csücskéig, és
elmerenghetünk a történelmi, építészeti és művészeti jelentőségű várkastély
századokkal ezelőtti mindennapjain.
Ami igazán
megragadott ebben a várba, hogy úgy sétálgattunk benne, mint az alant elterülő
kisvárosban: semmi nem akadályozta, hogy élvezzük és birtokba vegyük az egészet. A
minimális kiegészítések és hozzáépítések pedig nem elvettek, hanem hozzáadtak
ahhoz, amit ma már nem láthatunk belőle.
Arco története:
A
várhegyen különböző korszakokban végzett régészeti kutatások a szerkezetek
középkori eredetét bizonyították. Ezt erősíti meg, hogy a vár már az ezres
években létezett, és mint „freien Adigen”, mindenek előtt védelmi céllal hozták
létre. Federico d’Arco 1196-ban nyilvánosan kihirdette, hogy a vár az Arco-i
egyházkerület lakóinak hűbérmentes földbirtoka. Később a nemességet tette meg kizárólagos
tulajdonosnak. Többször támadták meg a várat a Seian család, Lodron család, és
a Velencei Köztársaság csapatai. A várost meghódították, de a vár
bevehetetlennek bizonyult. Így jött el a 15. század. 1495-ben Albrecht Dürer
megfestette Arco várát. Az akvarell festményt figyelmesen nézve megállapítható,
hogy a vár valójában egy kis megerősített falucska volt. 1579 júliusában Tirol
főhercege, II. Ferdinánd Arco várát és a közeli Nago település Penede várát biztosai által elfoglalta. 1614-ben a grófság a végső „Capitolate” után
visszatért Arcoba. A spanyol örökösödési háború során a francia Vendome
generális vezette hadsereget az alsó Sarca-völgybe kényszerítették, ostromgyűrűt
vontak Arco köré, elfoglalták a városkát, bombázták a várat, amelynek
legénysége végül megadta magát. Ez 1703. augusztusában történt. Rövid időn
belül a vár pusztulásnak indult. Időközben az arcoi grófi családok több ágra
szakadtak, Arcoban, Mantuában és Bajorországban telepedtek le. A várkastély
romjai a mantuai és a müncheni ág tulajdonába kerültek. 1927-ben meghalt
Giovanna d’Arco grófnő, Bagno márkinéja, a vár egyedüli tulajdonosa. Képgaléria
Egy kis várépítészet:
A torony a fal síkjához igazodó, vagy abból kiugró védmű, négyszögletes, kerek, ovális vagy sokszegletű formát is felvett a haditechnika fejlődése során. Egyik fajtája a lakótorony, amely önmagában is alkalmas egy kisebb csoport lakhelyéül. A felsőbb szinteken lakott a várúr és családja, alsóbb szinteken raktárak, éléstárak. A szinteket eleinte fafödémmel, később boltozattal választották el egymástól. Öregtoronynak hívták a vár legnagyobb tornyát, melyben az öreg jelző inkább a méretére utalt. Jellegzetes vártípus az egy öregtoronyból, hozzá kapcsolódó palotaszárnyból álló, és egyszerű vagy kettős övezőfallal körülvett vár. A várfalon belül épülhetett kápolna, szolgálók és kézművesek szállásai, konyha, fegyverkovácsműhely, pincék. A legtöbb várnak volt kútja, hacsak megépítése nem ütközött leküzdhetetlen technikai akadályokba. Magas hegytetőkön inkább ciszternába gyűjtötték a vizet. Ostrom alkalmával nagy mennyiségű borról, sörről gondoskodtak, így kisebb volt a fertőzés veszélye, és takarékoskodhattak a vízzel is.
A magyarországi várak helyzete iránt érdeklődőknek ajánljuk a Virtuális vártúrák – régi váraink új fényben c. dokumentumfilmet.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése