Napi aktuális itt:

2016/04/19

Íme, tovább kalandozunk a jövő építészetében, és egyre inkább a távoli jövőbe mutató tendenciák felé haladunk.

Beszámolónkat Dr. Kistelegdi István másik előadásával az Abu Dhabi melletti Masdar City-ről szóló tudósítással folytatjuk. 
Ez egy jelen pillanatban nulla CO2 kibocsájtású város. Sok ilyen típusú város tervét készítették már el az elmúlt években, ez azonban meg is tudott valósulni. A nagyvárosok szerkezete általában úgy tagolódik, hogy a külső részeken helyezkednek el az alacsonyabb, a belső részeken a magasabb beépítések. Ezzel az adottsággal sokáig nem volt probléma, mert az energiaellátás ezt lehetővé tette. A világon a városlakók száma 2007-ben a lakosság 50 %-a volt, 2050-re már 75 %-ot jósolnak. Már régóta köztudott tény, hogy az összes energiafelhasználás 40 %-át az épületek üzemeltetése teszi ki. Az új település tervezésekor Lord Normann Forster módszertana a következőképpen épült fel: földrajzi helyzet elemzése, klímaanalízis, település-aerodinamika, tradicionális építéstechnológia, közlekedés, CO2 mérleg.
Masdar City madártávlatból
Masdar tervezésénél nem az energetika, hanem a CO2 mérleg volt a hívószó. Ezen a forró éghajlaton elterjedt az önárnyékoló, szűk beépítés, a világos szín használata a homlokzatokon, és a belső udvaros beépítési mód. Ezeknek a következménye az árnyékolt, hideg udvar, ahol a nyomáskülönbség következtében cirkuláció alakul ki, amely hűtőhatást fejt ki. A széltornyok is ezen az elven működnek. Masdar-ban a nyári sugárzási szög 39°, a téli 45°, az átlaghőmérséklet 27°C, a páratartalom is magas, így földrajzi szempontból ideális hely szolártechnológia telepítéséhez. A város burkolt felületei felmelegednek, ha világos színűek, akkor viszont vissza tudják verni a hőt. Abu Dhabi-ban 71°C is előfordul, Masdar-ban 38-47°C a legtöbb az átgondolt tervezésnek köszönhetően. Az utcahálózat É-D-i tengelyű tájolása helyett, amely a hűtésben nem segít, az utcákat DK-ÉNy-i irányban tájolták. A túl hosszú utcák nem hűlnek át, meg kell őket szakítani 50 m felett. Az árnyékoló rendszerek adottságait is kihasználták, a tetejükre energiatermelő egységeket telepítettek. A szélrózsa-diagramm meghatározása a tervezés fontos lépése volt. A tenger felől egy hűtő légáram érkezik a területre, ezt sugárutakon a városba vezetik, utána a zöld növényzet megszűri, tisztítja. A sétányok mentén szellőzőtornyokat létesítettek. A sűrű beépítés következtében kevesebb úton kell közlekedni, ez gyorsabb és környezetbarátabb is. Finom építészeti beavatkozásokkal is meg tudták akadályozni a túlzott felmelegedést, pl.: előre húzott tető-ferde homlokzat, hogy ne a födém melegedjen fel, átszellőztető megoldások. Termikus modelleket is készítettek a város működéséről.

A baktériumok által mésszel eltömített repedés a betonban
A következő érdekfeszítő előadást az öngyógyító betontechnológiákról hallhattuk, amelyek közül a legérdekesebbet a holland Henk Jonkers, a delfti műszaki egyetem biológusa kísérletezte ki. A szóban forgó baktériumok vulkánok közelében élnek, hőtűrő és ellenálló képességük magas. Belekeverik őket a betonba, valamint kalcium-laktátot, amely táplálja a bacilust. Víz hatására a bacilusok felébrednek, táplálkozni kezdenek, és meszet választanak ki, ami a cement egyik alkotórésze is, így képesek a repedéseket eltömíteni. Az eddigi hasonló kísérletekben a bacilusok nem termeltek elegendő meszet, így a mostani felfedezés áttörés a technológiában. Az ily módon „befoltozott” repedés vízzáróságát még vizsgálják. További kutatásokat ismerhettünk meg például a víznyelő betonnal kapcsolatban, amellyel a gyors áradat elkerülhető, illetve a víztaszító aszfaltról, amely szintén jól alkalmazható fagymentes környezetben. Ún. okosbetont készítettek betonból vas helyett szénszál hozzáadásával, amely megváltoztatta a beton elektromos tulajdonságát, és vezetőképessé tette. Törés vagy szerkezeti kár esetén megváltoztatja az ellenállását. Szenzorként képes működni, elektródákat kötnek a betonra terhelés közben, így a repedésből kimutatható a hiba forrása. Ezt a technológiát 1998-ban szabadalmaztatták, sok kísérlet zajlik azóta is, a közeljövőben valószínűleg már termékké tudják fejleszteni.

Az azóta már a köztudatban gyorsan elterjedt átlátszó napelemről is hallhattunk, amely attól különbözik a hagyományos napelemektől, hogy homlokzatra is felszerelhető átlátszóságának köszönhetően, így nagyobb felületen létesíthető. A hatékonysága ugyan kisebb a hagyományosénál, és a fénynek csak az UV és az infra tartományát képes felfogni, viszont igen sokoldalúan felhasználható.


Így nyomtatják ki a házat
A sok hasznos információ és előadás közül még a 3D nyomtatásról szólót emelném ki. A technológiát a korongozáshoz hasonlították, egyfajta ’rétegző’ technikaként értelmezhetjük. Létezik ún. beton nyomtatás, bármilyen alakzatra formálható, 24 óra alatt ezzel a technológiával fel tudnak építeni egy falszerkezetet. Mint kiderült, nemcsak betont, hanem sodrott acél szerkezetet is lehet „nyomtatni”, pontszerű nyomtatással, majd kézi ragasztással összeállítják. Gyakorlatilag rajzolni lehet a térben ezekkel a nyomtatókkal. Építettek úgy hidat, hogy a szakadék két széléről elindult a két nyomtató robot egymás felé, majd összeértek, a szerkezet teherhordóvá vált. Műanyagból akár házat is lehet nyomtatni, porózus, lyukacsos szerkezetet hoznak létre, kétkomponensű poliészter gyantát használnak, a nyomtatott rétegek egymásba olvadnak, csak a hőfejlődésre kell vigyázni közben. Egy ún. bentmaradó
Elkészült nyomtatott épület Kínában
zsaluzatba bármilyen anyag beletölthető: beton, acél, műanyag, üveg stb. Ennek köszönhetően egy egész épület kinyomtathatóvá válik. Belül természetesen még szükség van szakipari munkákra. A technológia korlátai miatt viszont elég tipizált formák hozhatók létre. Katasztrófa, menekültkérdés esetén viszont gyors
segítséget tudna nyújtani ez az eljárás.
A földi gondokról gyorsan tovább is röppen a képzelet, és felvetődik a más bolygókon létrehozott kolonizációk építésének lehetősége. A Hold kérgének magas a szilícium taralma, ezért már kísérletezetek is, hogy működik-e ott is a 3D nyomtatás, hiszen akkor építőanyagot nem kellene
"Lakás" a Holdon
odavinni, amely hatalmas előnyt jelent. A Marson is elképzelhető lenne ez a módszer, ott a légkör hiánya miatt egy védő ’üvegkupolára’ lenne szükség, amelybe felépülhetne a kapszula, amely így az űrhajósok lakásává válhat. Bármily hihetetlen, jég-nyomtatás is létezik, és ezt a két gondolatot összekötve hoznának létre egy belülről nyomtatható kettős héjú házat, amely alatt növényzet is telepíthető lenne, hiszen a jég átlátszó. A mesterséges gravitáció előállítására alkalmas formák pl. a gömb, tórusz, súlyzó-forma, ilyen alakzatú lehetne az építmény, ennek a problémakörnek a vizsgálatában India jár az élen. Minden adott tehát elméletben egy ilyen projekthez.

A sok hihetetlen eljárás és technológia, de különösen az utolsó előadás elgondolkodtat, hogy hány lépésre, hány évre vagyunk még azoktól a fantasztikus könyvektől és filmektől, amelyeken felnőttünk, és amelyek egyre inkább elszaporodnak körülöttünk? És a legfőbb kérdés, hogy valóban ezt akarjuk, és ez a legjobb lehetőség a jövőnkre…? És főként, mi építészek, hogyan tekintünk majd ekkor a hivatásunkra és önmagunkra?


Itt többet is megtudhatsz a cikkben szereplő témákról:
 
Hivatalos beszámoló a konferenciáról ITT


Képek forrása:

 


 

2016/03/02



Az előadások témája igen színesnek ígérkezett: az algaépítészettől, a fából épült magasházakon és öngyógyuló betonon keresztül egészen a napjainkban igencsak felkapott átlátszó napelemig és a 3D nyomtatásig minden területet érintettek, és bemutatták építészeti alkalmazási lehetőségeiket. Tanulságos volt látni a számtalan energiatakarékos és környezetkímélő megoldást, amelyektől már nem fényévek, hanem csak napok választanak el bennünket. Bár Magyarországon még egy-két „szupermegoldásra” biztosan várnunk kell legalább egy évtizedet, a környező országok igencsak elöljárnak a megvalósítás terén. Szerencsére ötletekben mi sem szűkölködünk, ahogy az majd beszámolónkból is kiderül. A biztonsági öveket kérjük becsatolni, célállomás a közeljövő!

2016/02/23

Valószínűleg a blogunk olvasói közül is sokan hallottak már az építésügyet érintő új kormányrendeletről, a „bizonyos” 456/2015 (XII.29.) számú, a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló új szabályozásról, és hozzá kapcsolódóan az Építési Törvény módosításáról. A Gellért Hotelben rendezett konferencián ehhez kapcsolódóan hallhattunk hasznos szakmai információkat, melyeket most megpróbálok dióhéjban és közérthetően leírni.

2016/02/15

2016 első posztja - Nyitva vagyunk!

Bejegyezte: archifirka 2016/02/15 Szólj hozzá!

Február 2-án, azaz ma, amikor ezt a bejegyzést írjuk, ünnepli blogunk a 4. szülinapját. Úgy tűnik, lassan kinő az óvodáskorból. :-) Ahhoz, hogy idén ilyen „későn” írjuk meg első bejegyzésünket, több tényező is hozzájárult. Mindketten mozgalmas elmúlt évet tudhatunk magunk mögött. Gyerekek száma nőtt, családi állapot változott, így szeretett kis blogunk kissé háttérbe szorult. Az események azonban szépen lezajlottak, lassan visszarázódunk a szokásos hétköznapokba, és visszatért a vágy is, hogy írjunk, az azóta elraktározott élményeket, témákat megosszuk Veletek, kedves és hűséges Olvasóink. 

2016/02/13



Megérkezett a rétegelt lemezt népszerűsítő cikksorozatunk várva-várt második része, amelyben egy budai kislakásba skandináv hangulatban tervezett konyhát mutatunk be. 








 

2016/01/03

A legjobb ArchiFirka cikkek 2015-ben

Bejegyezte: archifirka 2016/01/03 Szólj hozzá!
Úgy látszik ebben az évben nehezebb volt rávenni Titeket, hogy szavazzatok, biztos elsodortak mindenkit az ünnepek előtti készületek. Nekünk is a szokásosnál sűrűbbre adódott ez az időszak. Azért nem keseredtünk el, mert van egy jó kis rendszerünk, amellyel mindig nyomon tudjuk követni, aktuálisan melyik cikkeket olvassátok, szeretitek a legjobban. A legnépszerűbb cikk lista is szépen változott az év második felében, amelynek őszintén örülünk, hiszen ebből is látszik, hogy egyre többen olvassátok az ArchiFirkát, és a legtöbb témánk iránt érdeklődtök.

Köszönjük, hogy 2015-ben is olvastatok minket, és velünk tartottatok a facebook-on is.


Az olvasottság alapján ez a sorrend alakult ki a 2015-ös bejegyzéseink között:

1. Őszinte dizájn I. - A rétegelt lemez becsülete
2. Tervezzünk, kivitelezzünk beltéri aljzatot helyesen!
3. Tüzelőberendezések II. - Népi tüzelőberendezések
4. Lovardatúra V.
5. Tűzből jött művészet - kitérő a fehér arany világába

6. Lovardatúra IV.
7. Vár ránk a vár! - A Budai Vár, Építészeti konferencia a Nemzeti Hauszmann tervről I., II.
8. Közösségi Kert Szentendrén
9. Kazánprogram
10. Építész tervezői napok 2015 - Vízszigetelések
11. Múzeumok éjszakája 2015 - Beszámoló


Találkozzunk 2016-ban is, addig is jó pihenést, sok hóesést és jó olvasást kívánunk!
Emőke és Gabi

Keresés a blogon