Ezzel a megható és egyben reményteli történettel szeretnénk minden kedves olvasónknak békés boldog ünnepeket és jó pihenést kívánni!
A kis betlehemi csillag
Karácsonyi mese felnőtteknek
A kis csillag a milliárdnyi többi között
állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki
sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye
világított a legerősebben, nem ő volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve
sem ő volt, de még csak a gyeplő sem a Göncölszekér rúdjánál.
Amikor látta, hogy a betlehemi istálló
feletti csillag milyen erősen fénylik, ezt gondolta: - Én is szeretnék
egyszer így világítani! Egyszer ott állni az istálló felett, ahol a
gyermek megszületett! De a Föld nagyon távol volt.
A gyermek a jászolban mégis meghallotta kívánságát. És a sok-sok más csillag között a kis csillagot is meglátta.
Ezután a következő történt: a kis fehér pont
lassan kezdett kiválni a Tejútból, és süllyedt mélyebbre, egyre
mélyebbre. Ahogy egyre ereszkedett, úgy lett mindig nagyobb és nagyobb.
Már olyan nagy lett, mint egy kéz, öt sárga csóvaszerű nyúlvánnyal. Úgy
nézett ki, mint egy igazi csillag. És ekkor nagy csöndben leereszkedett
egészen az istállóig. Odacsücsült a jászol szélére, de kissé ijedtnek
látszott. Mária, aki éppen aludt, csodálkozott, hogy egyszerre mégis
milyen világos lett.
- Karácsony van - mondta a gyermek a csillagnak -, kívánhatsz valamit. Tudom, hogy van egy nagy kívánságod.
A kis csillag látta a gyermek arcát, amint éppen rámosolygott.
- Nincs semmi kívánságom - mondta a kis
csillag, egyáltalán nem szerénységből. Valóban elfelejtette, amit
korábban oly nagyon kívánt magának. - Egyet szeretnék csak - mondta ki
végül. - Hadd maradjak itt, a közeledben, ahol téged láthatlak. Mindig
melletted szeretnék lenni. Maradhatok?
- Igen - válaszolta a gyermek. - De csak úgy
maradhatsz velem, ha elmész. El az emberekhez, akik itt laknak a
Földön. S ha elmondod nekik, hogy láttál engem.
- Az emberek nem fogják megérteni az én
nyelvemet, s nem fognak hinni nekem - mondta a kis csillag. - És ...
hogyan jutok el hozzájuk? Mind a házukban vannak. Az ajtók zárva, s
olyan hideg van.
- Épp azért, mert hideg van, neked kell
odamenned és felmelegítened őket. Az ajtók? Én magam fogom azokat
kinyitni. Én is ott leszek azoknál az embereknél, akikhez te elmész.
A kis csillag hallgatott. Még kisebbnek érezte magát, mint korábban.
Amikor a gyermek látta, hogy a csillag szomorú, rámosolygott:
- Ha rászánod magad, ajándékozok neked
valamit. Minthogy öt csillag-ágad van, öt dologgal ajándékozlak meg
téged. Ahova elmész, ott mindig világos lesz. Az emberek meg fogják
érteni beszédedet. Meg tudod majd érinteni a szívüket. A szomorúakat fel
tudod majd vidítani, s végül a békétleneket ki tudod engesztelni.
- Megpróbálom! - mondta a kis csillag. Ahogy
indulni készült, érezte, hogy a fényből, amely a gyermeket körülvette,
egy kevés ő mellé is szegődött. Egy kevés a melegségből és az örömből s
az ő békéjéből.
A istálló fölötti kis csillag továbbra is
apró és fénytelen maradt, láthatatlanul vándorolt a Föld fölött. Vitt
viszont egy titkot magával, amelyről a többi csillag semmit sem sejtett:
rá mosolygott a gyermek, s őt küldte útra. Hitet adott neki, hogy
miért, alig tudta felfogni.
Épp hogy elindult, egy kunyhóhoz ért. Egy
öregasszonyt talált ott, az asztalra könyökölve. Alig vette észre, olyan
sötét volt a házban.
- Jó estét! - köszönt a kis csillag. - Sötét van itt nálad. Bejöhetek?
- Nálam mindig sötét van - mondta az
öregasszony. - Még akkor is, ha fényt gyújtok. Vak vagyok. De kerülj
beljebb, akárki vagy is.
- Köszönöm - mondta a kis csillag, s leült
az asztalhoz az asszony mellé. S amint ott ültek, a csillag elmesélte
hosszú útját az égből, s azt, amit Betlehemben átélt. Olyan szépen
mesélt, hogy az asszony azt mondta: - Mintha én is látnám a gyermeket a
jászolban. De hát én vak vagyok, s a gyermek is messze van. Ha nálam
maradsz, akkor világosabb lesz. Maradj nálam, akkor nem leszek annyira
egyedül.
- Te már soha többé nem leszel egyedül -
mondta a csillag. - A gyermek fénye most már mindig nálad marad! De
milyen különös is ez a fény: csak akkor tudod megtartani, ha tovább
ajándékozod.
- Értem - mondta az asszony.
Miután elbúcsúztak, az asszony bezárta
kunyhója ajtaját, s elindult a mezőkön keresztül. Úgy ment, mint bárki,
aki lát. Az úton előtte ott volt a fény. Az a fény, amit a világtalanok
is látnak.
A kis csillag boldog volt. Még sok ajándékot
kellett szétosztania, s a karácsonyestnek sem volt még vége. De nem ért
a dolga végére. Még ma is ott vándorol a Föld fölött. Esténként a
csillagos égen meg tudom neked mutatni, hogy valamikor hol volt. De hogy
ma hol van, azt nem tudom. Azt viszont tudom, hogy azokhoz mind elmegy,
akik kívánnak valamit. Az asszony azt kívánta, hogy csak annyira
lásson, hogy útra tudjon kelni. De maga a kis csillag is, ma is még
csupán egy kis fehér pont lenne az égen, ha nem lett volna egy nagy-nagy
kívánsága.
Maria Loley
(fordította: Szende Ákos)
forrás: http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.12.23/1303.html
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése