I’m an architect

Nagyon szeretek olvasni, lazításképpen most egy olyan témáról írok, amit sokan megénekeltek már, nem feltétlenül újdonság tehát, de érdekes lehet: építészek az irodalomban. Mindig foglalkoztatott, hogyan tudják az írók különböző élményeiket egy számukra ismeretlen világba úgy átültetni, hogy sajátunkként ismerjünk rá. Tudományos igényességet ne nagyon keressetek a cikkben, viszont szórakozzatok jól. :-)

Az én első olyan szépirodalmi élményem, amelyben építész a főszereplő, Graham Greene: Gyógyulás (A Burnt-Out Case) c. regénye volt. Nagy Greene kedvelőként, őszintén szólva ezt a könyvét nem találtam foghatónak híres regényeihez, mégis ajánlom, mert a történet egy nagyon is ismerős lelki válságról és fejlődésről szól. A sikeres és világhírű építész egy távoli tájra menekül az általa is sikerre vitt civilizációtól, Afrika belsejében, egy missziósok lakta lepratelepen köt ki, és itt tud újra töltekezni a lelke. Természetesen a szükséges hozzávalókkal ellátott GG könyv ez is, egzotikus táj, hidegháború, lélektan, és némi szerelmi szál.

Megmondom őszintén, hogy a szakma (állítólag) irodalmi alapműveinek számító Katedrálist és Ősforrást én nem olvastam, ezekről itt olvashattok egy kimerítő és szórakoztató bejegyzést. (a blogot egyébként is ajánlom, igazán aktuálisak a témái)

Két másik bejegyzést főleg ínyenceknek ajánlok: a szocreál egy magyar író, és a svájciak bírálata Dürrenmatt tollából. Az interneten keresgélve olyan művekre bukkantam, mint Jenny Erpenbeck: Otthon c. műve, amelyben az építész a hitleri Németország kegyeltje. A témában egy kicsit elmerülve úgy tűnik számomra, az írók szívesen választották az építészeket filozofikus eszmefuttatásaik, kritikáik szócsöveként műveikben, főleg a második világháború után, amelyben sokszor személyes élményeik is közrejátszottak.

Természetesen van ennek a témának már megjelent monográfiája, félúton azért jön a katarzis, a 6b.hu folyóirat folyamatosan foglalkozik az építészek irodalomban betöltött szerepével, és írói vénájukkal, a Kettős vakolás pedig hiánypótló ebben a műfajban: Bazsányi Sándor irodalomkritikus és Wesselényi-Garai Andor építész közös alkotása. 

Másik nagy kedvencem a Mátrix c. film, amelyet a gimiben filozófia órán kötelezően megnéztünk, köszönhetően felvilágosult magyar tanárunknak, aki rájött, hogy jobban fogja érdekelni az osztály nagy részét a film, mintha Kant istenérv cáfolatáról mesélne… Igaz, csak a második részben találkozunk személyesen az Arkitekt-el, azért mégis frappáns ezt a „félisten” szerepet egy építészre osztani.

Az Éptöri tanszék is ezekkel a sorokkal bocsátott utunkra minket a ballagáson:

 „… Tudom jól, hogy kell olyan is,
Ki homokot hord, vagy követ farag:
Nélküle nem emelkedik terem.
De ez csak a homályban tévelyeg,
S fogalma sincs arról, miben segít.-
Csak az építész látja az egészet,
S bár megfaragni nem tud követ,
A művet ő teremti, mint egy isten.-
Ily építész nagy a tudásban is.”

Irving Stone Michalengalo c. életrajzi regénye is ide kívánkozik egy picit, bár nemcsak építészként mutatja be a híres művészt, viszont a sokkal olvasmányosabb, mint a Katedrális, ahogy hallom.

Átevezve egy másik típusba, a Viktória-korszak Angliájának nagy regényírója, John Glasworthy a Forsyte Saga c. többkötetes művében szintén építészre, Bosinney-re osztja az egyik főszerepet, ráadásul ő az, aki viszonyba bonyolódik a családfő feleségével. Ebben a könyven a korabeli házakról és tervezésükről is kapunk némi pillanatképet. Megint egy kor realista kritikájával van dolgunk, az írók az építészeket egyfajta társadalomformáló elemként jelenítik meg, ami igaz is, bár a valóság lassan inkább valami fordított verzió, hogy minket próbál átalakítani a való világ…

Levezetésképpen, csak haladóknak:

http://www.youtube.com/watch?v=Uloc1iW-pgc

…és akkor már muszáj ezt is:

http://www.youtube.com/watch?v=e2PyeXRwhCE