Tüzelőberendezések I. - a fűtés történetéről napjainkig

Korábbi cikkünkben az alternatív energiahordozókkal működő fűtési rendszereket, berendezéseket igyekeztem bemutatni, a fűtéshez kapcsolódó építészeti tervezési szempontokat is sorra vettük. Mivel szeretek egy témakört egészben látni, megismerni nemcsak a legújabb megoldásokat, hanem a kezdeteket, az alapokat is, ezért ebben az írásban ismét egy kicsit az építészettörténet és a népi építészet területére kalandozom, és a hagyományos fűtőberendezéseket mutatom be.

Korai kályhaábrázolás, Konstanz, 14. sz. eleje

Az ételkészítés és fűtés helye, a szabad tűzhely vagy a házakban a kemence, évszázadokon keresztül szorosan összekapcsolódott, és többnyire ugyanarra a helyre korlátozódott, sőt a világítást is ez szolgáltatta. A tűzgyújtás nehéz feladat volt, még a vasárnapi templomba járás alól is fel volt mentve az, aki a tüzet őrizte. Évszázadokig a füstelvezetést sem tudták hatékonyan megoldani, a tűzhely közelében állandó volt a füst, a tetőn vagy az ajtónyílásokon keresztül távozott, amíg a kéményt fel nem találták, egészen a 12. századig, amikor már kürtővel ellátott kandallókat építettek. Nagyon messziről indult tehát az emberiség, míg eljutott a mai kényelmes, komfortos, korszerű távfűtéses rendszerekig.

Ókori hypocaustum, légfűtés

A hő raktározásával már az ősember is próbálkozott, a neandervölgyi ember a tűzhely köré kőlapokat állított, hogy azok is felmelegedjenek, majd a tűz hamvadása után továbbra is sugározzák a hőt. De ne utazzunk ilyen messzire a fűtés történetében. A rómaiak ugyan még nem ismerték a kéményt, ennek ellenére a hypocaustum (római fürdők fűtési rendszere) mintájára egy kezdeti légfűtéses rendszert alkalmaztak épületeikben. A helyiség alá fűtőkamrát építettek, felette a padlóba zárható lyukakat alakítottak ki, majd a tűz leégése és a füst távozása után a lyukakat kinyitva a helyiségbe áramlott a meleg levegő. A fűtőkamrát kenyérsütésre is használták, és több helyiséget fűtő változata is ismert. Hátrányai közé tartozott, hogy a füstöt nem tudták megfelelően kizárni, meghibásodása esetén falbontásra volt szükség, alacsony hatékonysága ellenére pedig költséges és fényűző megoldásnak számított. Magyarországon Budán, Óbudán és más várakban is előkerültek hasonló fűtési rendszer nyomai. A 15. századra a kályha elterjedése elavulttá tette, a középkori kolostorokban, várakban, városházákon azonban még jó ideig tovább élt. A paraszti és polgári otthonokban pedig még ekkor is a nyílt tűzhely volt a jellemző.

Kályhaábrázolás, Mátyás Graduale-jából

A füsttelenített szoba tehát a 15. századtól kezdett elterjedni. Ezzel kapcsolatban érdekes szoba szavunk etimológiája is: kezdetben a fürdőházat, fürdő helyiséget, sőt a kályhát is hívták szobának (latin: stuba, ófelnémet: Stube), illetve szláv eredetű kemence szavunk is a fürdőhöz kapcsolódik. Ugyanis a helyiségben felmelegített kőlapokra vizet permeteztek, majd a keletkező gőzben tisztálkodtak. Ezeket a kőlapokat később sütésre is használták, erről kapta a nevét a kemence. Az egyhelyiséges fürdő,- és szárító épületek vezethettek a füsttelenített, fűthető helyiség, a tiszta levegőjű szoba kialakulásához is. Egy 1277-es oklevélben már mai jelentéssel olvashatunk a szobáról. 

Középkori kályhaszem, Alföld

A 8-9. századi ábrázolásokon már megjelenik a kemence kéménnyel. Szép lassan kifejlődött a kívülről fűthető, ’hőtárolós’ kályha, amely eleinte egy kemenceszerű építmény volt, kívülről cserepekkel, pohár formájú ún. kályhaszemekkel borítva, amelyek tartották és sugározták is a meleget. Kályha szavunk a görög kakkabos (tégely, serpenyő), illetve az ófelnémet kahhala szóból származik, amelynek jelentése edény, lábas, illetve csempe. Ekkor még kályhás (vagyis csempékkel borított) kemencének hívták. A kályha elnevezés csak a 18. századtól vált általánossá. Az ipari kemence már ismert volt a kohászat, a kerámiakészítés és üveggyártás területén, hiszen ezeknek a termékeknek az előállításához zárt tűztérre volt szükség. A fazekasok hatalmas

Késő középkori alföldi bögreszemes kályha

kemencéket építettek, aminek boltozására egymásba illeszthető korsókat használtak, így növelve a hőtároló tömeget. Később a kemencék falába nyílásukkal kifelé poharak helyett már edényeket helyeztek, így növelve a hősugárzó felületet, ebből alakult ki a szemeskályha. Ez a kályhatípus 12. században alakult ki a dél-német területeken, az alpesi tartományokban, és kezdett elterjedni Észak-Európa felé. Eleinte csak a várakban, kolostorokban építettek kályhát, majd megjelent a városok és falvak házaiban is. Természetesen még mindig luxusnak számított ez a fűtési mód, sokáig egyetlen fűtött szoba volt még a többemeletes városi polgárházakban is, hiszen megépítése és a kémény kialakítása is igen költséges volt. A tüzelőanyag beszerzése sem volt olyan egyszerű a városokban, mint a falvakban, a fa értékes ipari nyersanyagnak számított, ezért drágán adták. Európa egyes területein a késő középkori erdőirtások még energiakrízishez is vezettek. A fajansz elterjedésével a művészi csempék is megjelentek a kályhákon.

Középpárkányos szemeskályha

A tűztér fűtése szerint megkülönböztetünk belülfűtős és kívülfűtős kályhát. A kívülfűtős típus egylégterű, míg a belülfűtős típus testében füstjáratokat alakítanak ki. A kályha teste a kéménytől független, füstcsővel vagy füstnyílással csatlakozik hozzá. Ezzel szemben a kandalló szorosan összeépül a kéménnyel, tulajdonképpen a kéménykürtő alsó része. A kandallós fűtés inkább enyhébb éghajlatú angliai, olaszországi tájakon terjedt el. Olcsó, egyben reprezentatív megoldás volt, ellenben nyitott tűztere miatt gyenge hatásfokkal bírt. Jelentősége abban állt, hogy hőtárolásra szolgáló, domborműves

A simontornyai vár kandallója

díszítésű tűzálló hátlapjának (a konyha és a szoba közötti falba épített öntöttvas lapok közvetítették a nyílt tűzhely hőjét a lakószoba felé) gyártása hozzájárult a későbbi öntöttvas kályhák kifejlődéséhez. Az első ilyen, öt vaslemez által határolt kályhák tapasztott kemencét fogtak közre. Az öntöttvas lapokból vagy táblákból álló szekrénykályhákat vaslécekkel, csavarokkal fogták össze, németországi kastélymúzeumokban láthatunk ezekre szép példákat. A kályhalapok öntése tehát megelőzte az öntöttvas kályhák gyártását. 

Kályhából épített takaréktűzhely

A kályhák még sokáig rossz hatásfokkal működtek, így számtalan korszerűsítési kísérletet végeztek, 1557-ben kiadták az első császári privilégiumot a takarékkályhára. Megjelent a vaslemezes takaréktűzhely, elterjedése viszont még évtizedekbe telt. A 18. század végén kezdték el kikísérletezni a fatakarékos fűtőberendezéseket, a füstjáratos kályhákat és zárt rendszerű tűzhelyeket. A takarékosság elve volt a legfontosabb, innen ered nevük is, a sparherd  (területenként eltérő névváltozat ismert, sparhelt stb.), amit magyarra takaréktűzhelyként fordítottak. Ekkor dolgozták ki III. Gusztáv svéd király kezdeményezésére a függőleges rendszerű füstelvezetéses cserépkályhát, amelynek egy speciális típusát ma is svéd rendszerű kályhának nevezzük. Az 1800-as években Bécsből kezdtek elterjedni az első német vaskályhák, az 1870-es években már megjelentek az

Hordozható asztaltűzhely metszete

utántöltős szén,- és kokszkályhák. Az első forró vízzel működő központi fűtést Nagy Péter cár nyári palotájában építették ki az 1700-as évek elején. A gőzgép feltalálása is korszerűsítette a fűtést, gőzzel fűtötték a melegházakat, 1784-ben James Watt pedig fáradt gőzzel fűtötte irodáját, és a radiátor ősét is megalkotta. A távfűtés elterjedése a 14. századtól Franciaországban folyamatosan működő különböző rendszereknek köszönhető. 1825-ben létesült Párizsban forró víz-keringetésű távfűtéses rendszer. Az első kereskedelmi távfűtéses rendszer az Egyesült Államokban, New York államban, Lockportban épület 1878-ban, 1882-ben pedig elindult az első kapcsolt termelésű erőmű.  Valóban gazdaságossá ezek a rendszerek csak a századfordulóra váltak, az elektromos művek és a gőzszolgáltatás összekapcsolása által.

Egysejtű veremlakások kemencével

Magyarországon is hasonló fejlődésnek lehetünk tanúi. A 11-13. században egysejtű veremlakásokban éltek a parasztok, ahonnan kiszorult a sütőkemence és a nyílt tűzhely, vagy legfeljebb a külső falban kapott helyet. A 14-15. században került vissza újra a tűzhely lakóházba. A magyar parasztházban ugyanúgy a konyha tűzhelye körül alakult ki a teljes ház alaprajza, mint más európai tájakon. Szinte szabálynak tekinthető, hogy ahol nem kandalló vagy más nyitott (kürtős) tűzhely volt a szobában, a kályhafűtés a konyha felől történt. A hazai kályhákat eleinte egyszínű, zöld

Szobai kemence padkával

mázas, korongolt szemek borították, később négyszögletes, egész felületet borító domború, díszített csempés változat jött divatba. A 16. század elejére a lakóházak legtöbbje már füstmentes szobával és kályhafűtéssel volt ellátva. A török hódoltság idején azonban a népesség és a településhálózat nagy része elpusztult az alföldi területeken. Ennek következtében a kályhacsempét gyártó fazekasipar visszafejlődött, kialakult viszont egy újfajta tüzelő típus, a szobai kemence: a kemencékbe már nem építettek kályhaszemet, viszont kívülről fűthetőek, mint a kályha. A kemencék fejlődése ekkor indult meg, kiegészültek a sütés-főzés funkciójával, és padkákat építettek hozzá. A 17-18. században az új arisztokrata réteg megjelenésével a lakáskultúra is jelentősen kezdett átalakulni, világos, szellős otthonokat építettek maguknak. 

A kastélyok, paloták fűtését a terek mérete és az éghajlati sajátosságok határozzák meg. A meleg levegős falfűtést, amely a pincebeli kemence által felfűtött levegőt falon belüli járatokban áramoltatta, hamar túlhaladta a kor, és áttértek a kívülfűtős kályhák alkalmazására.

Korai klasszicista tornyoskályha

A lakószobák

Oszlopkályha főzőfülkével

közé fűtőhelyiséget építettek, itt tárolták a fűtőanyagot, és innen fűtötték a szobai kályhákat. A palotákban, kastélyokban a reprezentatív teremsor mellé fűtőfolyosókat építettek, onnan fűtötték a helyiségeket. A fűtőlyukakat két szoba falánál építették, így a forró füstgáz mindkettőt melegítette. A helyiség funkciója is meghatározta a kályha típusát, a fogadó termekbe díszes, aranyozott, kör alaprajzú tornyos kályhák készültek, legtöbbször az ablakkal szemközti sarok erre kiképzett fülkéjébe, míg a főúri szobákban egyszerű, vaslábon álló mázas kályhákat építettek, a tisztek szobájában, vagy a lakájnál azonban kályha sem mindig volt. Méretük is változott az idők folyamán, egyre nőttek, akár 3-4 m-es is előfordult. A kályhák kialakítása rangot is tükrözött, az belülfűtős, dísz nélküli, habán ólommázas cserépkályhákat inkább paraszti otthonokban építették. A felvilágosult nemesség érdeklődése a gazdaságos fűtés és főzés iránt abban is megmutatkozott, hogy a Festetics család 1813-ban a Georgikonba nagyméretű takaréktűzhelyes konyhát terveztetett. A 19. századra a takaréktűzhely széles körben elterjedt a polgárság lakóházaiban, viszont a parasztság körében ekkor még szinte ismeretlen volt. 
Hazánkban a távfűtés kezdetének az Országházat ellátó rendszer 1899. évi beüzemelését tekinthetjük. 1950-ben először fűtöttek lakásokat Almásfüzitőn a timföldgyár hulladékhőjével.

Szobai takaréktűzhely metszete

A kemencék, kályhák és egyéb tüzelőberendezések fejlődését, típusait igyekeztem végigkövetni ebben az írásban. Nem tértem ki minden féle-fajta tüzelő minden típusára, mert célom az volt, hogy átfogó képet nyújtsak a fűtés és berendezéseinek történetéről. A témakör hatalmas és nagyon érdekes, így biztosan megjelenik még az ArchiFirka hasábjain. A cikksorozat következő részei a magyar népi tüzelőberendezésekről, és a 20. század első felének fűtési rendszereiről szólnak majd.

Forrás:

História, XV. évfolyam, 5-6. szám

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/93-056/ch10.html

Barabás Jenő - Gilyén Nándor: Vezérfonal népi építészetünk kutatásához, Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1979

Sabján Tibor: Népi cserépkályhák, Terc Kft. Budapest 2008

Sabján Tibor: A takaréktűzhely, Terc Kft. Budapest 2002

Sabján Tibor: A búbos kemence, Terc Kft. Budapest 2002
http://www.fotav.hu/a-tavfutes-tortenete

Képek forrása:

1.ábra: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/93-056/ch10.html

2.ábra: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hypocaustum

3.ábra: http://www.corvina.oszk.hu/studies/graduale.pdf

4.ábra: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-8.html

5.ábra: http://www.asonyomon.hu/szentek-profetak-es-kalyhacsempek/

6.ábra: a szerző felvétele, Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, őcsényi lakóház kályhája

7.ábra: http://www.origo.hu/utazas/20081129-hetvegi-tura-a-simontornyai-var.html

8.ábra: a szerző felvétele, Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, zádori lakóház takaréktűzhelye
9.ábra: Sabján Tibor: A takaréktűzhely, Terc Kft. Budapest 2002., 120. p.
10.ábra: http://mek.niif.hu/02100/02152/html/04/173.html

11.ábra: a szerző felvétele, Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, sükösdi lakóház kemencéje
12.ábra: Sabján Tibor: Öntöttvas kályhák, Terc Kft. Budapest 2002., 84. p.
13.ábra: Sabján Tibor: Népi cserépkályhák, Terc Kft. Budapest 2008., 20. p.
14.ábra: Sabján Tibor: A takaréktűzhely, Terc Kft. Budapest 2002., 126. p.