Napi aktuális itt:

2014/03/11

Nyugat-Magyarországi kirándulás

Bejegyezte: archifirka 2014/03/11 Szólj hozzá!
Az elmúlt héten - saját tanácsunkat megfogadva - kis családommal mi is kimozdultunk a négy fal közül: Sopronba tettük át egy hétre a székhelyünket. Innen kirándultunk minden nap valami izgalmas helyre, illetve magát a várost és a Lővéreket is megnéztük. Jöjjön most egy rövid beszámoló - a teljesség igénye nélkül - az egyes helyszínekről építész szemmel, illetve talán kedvcsináló is a kiránduláshoz, mert mi minden napot nagyon élveztünk a lányainkkal!


Alcsúti Arborétum


Az arborétumot útközben látogattuk meg. Már voltunk itt korábban is, akkor nyáron, és akkor is nagyon szép volt. Az előző kiránduláson a szakmérnökökkel a műemlékeket látogattuk végig: József nádor egykori klasszicista kastélyának megmaradt portikuszát, a kápolnát, a babaházat - mindkettőben kiállítás található - és a kutatóházat. A park egykor az ország egyik leglátványosabb helyének számított, a kastély mellett a 40 hektáros angolkertben pálmaház és állatkert is volt. Illetve itt épült fel az ország egyik első vasbeton építménye, a lovarda épülete. Sajnos az épületek nagy része elpusztult, de a park szépsége még most is egyedülálló. Mi most a hóvirágok miatt mentünk oda. De júniusban állítólag nagyon szép a szentjánosbogarak rajzása, ami Szentivánéj környékén tekinthető meg! Bár a honlapjuk tanulsága szerint minden hónapban érdemes felkeresni az arborétumot :)



Eszterházy kastélyok, történeti kertek - Fertőd, Kismarton (Eisenstadt)

A kiterjedt és népes magyar nemesi családnak rengeteg birtoka, vára és kastélya volt a mai Magyarország, Szlovákia és Ausztria területén. Rendkívüli érzékkel építtettek különleges és egyedi épületeket, a korabeli divatot meghaladva, vagy éppen azzal szembe menve, amik még ma is egyedi látnivalónak számítanak. Sajnos a gyönyörűen felújított Fertődi (Eszterháza) kastélyt csak futtában és kívülről tudtuk most megnézni.

A kismartoni kastélyban és kertjében viszont eltöltöttünk egy egész napot. A kastélyban több kiállítás is megtekinthető, mi most a Glanzlichter des Schlosses E. és a Weinmuseum címűeket néztük végig. A G. des S.E. a kastély első emeletének főbb termein vezet végig, ezek közül a legfontosabb a Haydn terem és az oszlopcsarnok. Érdekes volt megtudni, hogy a kastélyt eredetileg sokkal nagyobbra tervezték, két-két oldalszárny építése következett volna a főépület után. A mostani oszlopcsarnok elnevezésű terem vezetett volna át az oldalszárnyba, ami így csonkán maradt meg, mint egy-egy seb a kastély oldalán. Szakmai szemmel érdekesek és látványosak voltak a falkutatás bemutatások:
 
És azt is ötletesnek tartottam, hogy beleshettünk a pinceboltozatra is:
 

Az Audioguide-ból rengeteg információt meg lehetett (volna) tudni a műemlékesek munkájáról is, ha nem két kisgyerekkel lettünk volna, akiket folyton figyelni kellett, hogy ne lökjék fel a különleges porcelánokat vagy ne futkossák össze a darabonként restaurált egyedi mintázatú diófa parkettát :)
A Weinmuseum a kastély pincéjében található. A muzeális borok és egyedi szépségű óriási hordók vagy épp prések mellett a pince is bemutatásra kerül itt, a harangtorony (a harang is híres, öntése korában az akkori Magyarország legnagyobb harangja volt) alatt például megleshetjük az induló - rettentő hosszú - csigalépcsőt, amelynek makettje a torony modelljével együtt ki van állítva ebben a helyiségben.






A kastély kertje is nagyon szép: az angolkertben található egy mesterséges tó (kacsákkal :) ), a festői sziklaépítmény tetején egy kör alakú kis épülettel - Leopoldina csarnok - melyben kávézó üzemel. A domb tetején a kastély mögött helyezkedik el a hosszanti pálmaház/orangerie.














Fertő-tó és környéke - Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj

A Fertő-tó és környéke 2001 óta a világörökség része. A tó 3/4 részt Ausztriában fekszik, de a régió egységességére nincs nagy hatással a földrajzi megosztottság. Manapság már a határátlépést is alig lehet észrevenni, jobbára csak egy tábla tájékoztat arról, hogy már másik országban vagyunk - mintha csak egy megyehatárt lépnénk át. Az egyedi természeti értékek -  viszonylag kis területen több klimaövezet, a tó sekély, magas sótartalmú - mellett figyelemre méltó a vidék népi építészete, kastélyai (fentebb már részleteztem párat, de azért Nagycenket se hagyjuk ki, csak sajnos az még márciusban nem volt nyitva, és a kert is kicsit elhanyagoltabb, mint a nagy kastélyoké), bortermelése, borászatai.
Az általunk bejárt területet 3 szóval jellemezhetjük a legtömörebben: szőlő, nád és szél.
A tó menti települések közül jártunk Fertőrákoson, ahol a szép régi "parasztházak" mellett modern borászatot is találhatunk (jóféle borokkal), illetve egy felújított régi házikóban, meghitt környezetben életünk eddigi egyik legfinomabb ebédjét is elkölthettük (www.raspi.hu). 
További települések még amiken átutaztunk: Ruszt (Rust), Mörbisch am See, Balf, és amiken nem, de érdemes lett volna: Lébény, Fertőszéplak.
Érdekesség még a Fertőrákos melletti Mithras-szentély és a kőfejtő.





Sopron - belváros, tűztorony

No és persze Sopront sem hagyhatom ki a leírásból, itt is sikerült eltöltenünk a belvárosban egy egész napot - jobbára szabad téren (csak hogy kapcsolódjak eredeti témánkhoz). Szerintem nagyon szépen sikerült a főtér felújítása, bár a kőpadok még ilyenkor kicsit hidegnek bizonyultak és a kiülős kávézók és éttermek székei is hiányoztak még a látványból. A tűztorony új fogadóépülete is színvonalasan sikerült, nekünk nagyon bejött az új kávézó, aminek a teraszán rengeteg időt töltöttünk a lányokkal, szélvédett helyen, élvezve az első tavaszi napsugarakat. Hangulatos lett, ahogyan kibontották a városfal környezetét, így végig körbejárható kis romantikus, zegzugos útvonalakon. Sajnos kicsi gyerekekkel nem olyan egyszerű várost nézni, így viszonylag kis területet tudtunk bejárni ezalatt a pár óra alatt, így lesz miért visszamenni a hangulatos városba.


 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés a blogon