Napi aktuális itt:

2014/12/31

Kis építészhumor szilveszterre

Bejegyezte: archifirka 2014/12/31 Szólj hozzá!
Egyszer egy kiadvány mellé kaptam egy könyvet. A címe - Nekünk - nem - nyolc - nem különösebben keltette fel az érdeklődésemet. Később belelapoztam, és azóta megállapítottam, hogy rosszabb napokon kifejezetten jó, ha ott van a kezem ügyében, mert így legalább tudok nevetni azokon a szakmai problémákon, amelyeken egyébként inkább sírni szeretnék...
A fűtés és hűtés kapcsán már tettem fel belőle két oldalt a facebookra, és most úgy gondoltam, többet is megosztok belőle. Az írók, akik nem restellték a humor műfajának űzőit is segítségül hívni -  kifejezett igénye amúgy is az volt, hogy fénymásolatokon terjesszék a művet. E technika fölött kicsit már eljárt az idő, ezért én inkább így, virtuálisan sokszorosítom.

Jó szórakozást - és sikeres, boldog új esztendőt kívánunk hozzá!

Kezdjük a legrosszabbal, ami, szerintem, minden építésszel megesett már valamikor: elszunyókált munka közben. Ezek a kifogások jól jöhetnek.


Mostanában (sajnos) a gyakori munkahelyváltás is része az építész életének. Az egyetemi levelező listán igen "mélyreható" szösszenetek szoktak keringeni erről a témáról. Nekik ajánlom az alábbi tanácsokat.


Na, de vágjunk is a munka közepébe, vagyis a tervezői művezetés izgalmaiba...


Néhány az építkezés 8 legrosszabb pillanata közül:


Pályázgatunk, pályázgatunk?


Érdekes, vannak dolgok, amelyek 10 év alatt sem változnak...(vagy inkább mondjam úgy, hogy 10 év után is aktuálisak?)


Jó mestereket mindig nehéz találni...


És a kedvencem :)




BUÉK Mindenkinek!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés a blogon