Napi aktuális itt:

2015/11/16

Kazán program

Bejegyezte: archifirka 2015/11/16 Szólj hozzá!
Tanulságok és jó tanácsok kazánjavításhoz, egy sajnálatos, és egyben elég friss saját tapasztalat alapján - vagy azt is mondhatnám, hogy a bejegyzés megtörtént eseményeket dolgoz fel :)




Itt a fűtési szezon most már javában, újra melegek a fűtőtestek. De mi történik, ha mégsem? Nos, velünk ez történt, egy szép szombat reggel arra ébredtünk, hogy kissé hideg van a házban - valószínűleg azért, mert nem fűt a kazán.
Ilyenkor persze először a banális hibákat kell kiszűrni, mi is így tettünk:
- van-e áram,
- nem tekertük-e le véletlenül a termosztátot,
- működik-e a termosztát,
- van-e őrláng,
- van-e víznyomás a rendszerben?

Ha ezeket mind leellenőriztük, és rendben találtuk, na akkor kezdhetünk el aggódni, akkor ugyanis nagyobb a baj. Vagyis hívnunk kell A Szerelőt. Ekkor viszont körültekintően kell, hogy válasszunk, mindjárt le is írom, miért.
Én naivan azt hittem, hogy ha kihívunk egy gázszerelőt, akkor ő majd jön, lát és probléma megoldva. Nos, a helyzet sajnos nem volt ilyen egyszerű. Az első szakember, akit kihívtunk, jól látta a problémát, csak nem volt nála alkatrész. És mivel hétvége volt éppen, a gyors beszerzés sem volt megoldható. Itt jön tehát rögtön az első tanulság: ha hétvégén romlik el a kazán, mindenképp készüljünk fel arra, hogy nagy valószínűséggel hétfőig nem fogják tudni megjavítani, főleg ha a javításhoz cserealkatrészre is szükség van. Rendezkedjünk be tehát pár hidegebb napra.
Csakhogy nálunk kisgyerekek vannak, méghozzá három is, így gyorsabban szerettük volna megoldani a fűtés-problémát. Mivel az előző gázszerelő alkatrész hiányában nem tudott érdemben segíteni, így kerestünk az interneten egy non-stop gázszerelő, és megjelenésében eléggé profinak tűnő céget. Második tanulság: körültekintően válasszunk szolgáltató céget az internetes megjelenése alapján! Előfordulhat ugyanis, hogy jóhiszeműen olyanokba botlunk, akik nem igazán megbízhatóak. Ezzel kapcsolatban az egyik fontos dolog, amit meg kell említenem az az, hogy az interneten egy cég hogyan jelenik meg, mennyire tűnik profinak, közismertnek, hatékonynak, az sajnos manipulálható. A keresőmotorok elsősorban felkeresettségi gyakoriság alapján dobják a találatokat, de emellett fizetni is lehet azért, hogy honlapunk, hirdetésünk a találati lista elején jelenlen meg (bár ezt általában jelzik is a hirdetésnél, de nem mindig). Másrészt egy szépen összerakott honlap és webes felület sem mindig garancia arra, hogy maga a cég is igényes és összeszedett, vagy hogy megbízható az adott szakmában. Harmadrészt sajnos az "anonim" véleményeknek, fórumoknak sem mindig hihetünk, hiszen ezeket akár saját magukról is írhatják a cégek/szolgáltatók, nincs erre sem garancia, hogy valóban egy elégedett ügyfél írta a hálás köszönősorokat. Fontos, hogy ezekkel tisztában legyünk, de ugyanolyan fontos, hogy maradjunk nyitottak és bizalmasak - kezeljük úgy az internetet, mint bármilyen más hirdetési felületet. Mi sajnos gyanútlanul belefutottunk egy olyan cégbe, akik nem hogy nem tudták megjavítani a kazánunkat, de, visszaélve kiszolgáltatott helyzetünkkel, (mint utóbb kiderült) a normál ár többszöröséért kínálták szolgáltatásaikat. Így utólag jobban jártunk, hogy végül nem sikerült megjavítaniuk a kazánt a hozott (hibás!) alkatrészekkel vasárnap estére sem, bár ezt akkor még nem így éreztük. Mivel amit vállaltak - azonnali hibajavítás - nem tudták teljesíteni, és tulajdonképpen azt sem értettük, miért mondanak egyre nagyobb összegeket a javításért, megköszönve segítségüket lemondtunk szolgáltatásaikról.
Hétfőn újult erővel folytattuk a gázszerelő keresést, és belátva, hogy ez nem lesz egy egyszerű folyamat, berendezkedtünk egy hosszabb fűtés nélküli időszakra. Harmadik tanács: gondolva a legrosszabbra, mindenképp legyen a házban/lakásban két egymástól független fűtési lehetőség. Nálunk az lett a megoldás a helyzetre, hogy a meglévő (és nyáron sajnos egyre inkább nélkülözhetetlen) fali klímaberendezéssel felfűtöttünk egy nagyobb szobát, ahol táborozás jelleggel együtt aludt az egész család, illetve hősugárzót használtunk a konyha/étkezőben, a két helyiség között pedig vacogva szaladgáltunk :)
Szerelőt végül (pár telefon és 1-2 nap alatt) szakmabeli ismerős segítségének és kapcsolatainak hála találtunk. Sikerült egy nagyon profi és megbízható céget találnunk, akiket szívesen ajánlok bárkinek, aki hasonló cipőben jár (email címünk oldalt megtalálható, levélben minden cikkeinkkel kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolunk). Várnunk ugyan kellett rájuk, mert sok munkájuk volt éppen, de az előző cég által mondott ár töredékéért, és konkrétan negyedóra alatt javította meg a nagyon tapasztalt szerelő a kazánt, akinél természetesen mindenféle alkatrész volt az adott típusú kazánhoz (amit előzőleg megérdeklődött tőlünk). Gyorsan, hatékonyan, és szemmel látható rutinnal dolgozott tehát. Negyedik tanácsunk pedig jöjjön a tapasztalt gázszerelőtől: a fűtési szezon előtt minden évben nézessük át a fűtési rendszerünket, hogy minél kisebbre csökkentsük a hirtelen meghibásodás kockázatát. Sajnos a mi esetünkben, bár ez az átvizsgálás valóban elmaradt, a hiba valószínűleg ettől függetlenül következett be, de valóban jobb a kockázatot (főleg több tíz éves szerkezetek esetén) a minimálisra csökkenteni. Utolsó, ötödik tanácsom pedig (ehhez szorosan kapcsolódva és az összes tapasztalatot mérlegre téve): amint tehetjük és pénztárcánk engedi, igyekezzünk új és energiatakarékos készülékre cserélni a régit, mert hosszútávon mindenképp ez éri meg.

Fűtéssel, fűtési rendszerekkel, energiahatékonysággal kapcsolatos további cikkeinket itt olvashatjátok:
Alternatív fűtési rendszerek
A fűtés történetéről napjainkig
Népi tüzelőberendezések


Kép forrása: ezermester.hu



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés a blogon