Napi aktuális itt:



Porcelán szavunk idegen eredetű, a vénuszkagylót, porceláncsigát jelentő olasz porcellana szóból került át nyelvünkbe, és arra utalt, hogy az anyag fehérségét, különlegességét a kagyló héjához hasonlították. A porcelán a legnemesebb kerámiaféleség, magastűzön, mázasan 1200 °C és 1400 °C között tömörre kiégetett, kagylós törésű anyag. A kőcserépből fejlődött ki a gyártása, kaolin, kvarc és földpát keverékéből áll. Keménységét és további fizikai tulajdonságait leginkább a mullitnak köszönheti, mely tipikusan 1100 °C fölött keletkezik a porcelán egyik fő alapanyagából, a kaolinból. Nevét fő lelőhelyéről a kínai Gaoling hegyről kapta.

A PORCELÁN ÖSSZETÉTELE, FAJTÁI
Kaolin
A porcelán legfőbb alapanyaga a kaolin, melynek legtöbb tulajdonságát köszönheti. A kaolin önmagában csak igen magas hőmérsékleten égethető tömörré, ezért olvasztó hatású anyagokat, földpátokat, meszet adagolnak a porcelán-masszákhoz, csökkentve azok tömörödési hőmérsékletét. Az így kapott massza viszont még nem eléggé plasztikus, nem eléggé formázható, a hozzáadott olvasztó hatású anyagok csökkentik a kaolin amúgy sem kiugró plasztikusságát. A harmadik fő komponens a finomra őrölt kvarc, mely a porcelánok áttetszőségéért felelős, szintén csökkenti a massza alakíthatóságát. A kaolin tartalom növelése a hőállóságot fokozza, a földpát biztosítja az áttetszőséget, míg a kvarc és a földpát együttes növelése a mechanikai szilárdságot növeli. A plasztikusság leírására két jelzőt használnak: kövér, ha könnyen alakítható, tapintásra zsíros, plasztikussága igen nagy, és sovány, ha nehezebben alakítható, repedezik, tapintásra könnyen elválik a kéztől. A legtöbb porcelánmassza sovány massza, ennek megfelelően nehezen alakítható, nem eléggé plasztikus, könnyen nedvesedik, azaz kevés víz hatására rengeteget változik az alakíthatósága. A plasztikusság növelésére a masszákhoz 2-3 % bentonitot adagolnak a késztermék színének rovására, mivel a bentonitok legtöbbször vas-szennyezést tartalmaznak.
A klasszikus európai keményporcelán összetétele: 50% kaolin - 25%földpát - 25% kvarc. Az olvasztó hatású földpátot különböző anyagokkal helyettesíthetik, így létrejöhet: frittpocelán, csontporcelán, mész,- vagy magnéziaporcelán stb. A kínai típusú porcelán lágyporcelán, amelyet 1200-1320°C-on, az európai porcelán keményporcelán, amelyet 1320-1410°C-on égetnek tömörre.
Megkülönböztetünk német, francia és angol típusú porcelánt. A német típus magas hőfokon égetett kemény,- vagy földpátos porcelán, magas alumínuim-oxid tartalommal, ezért erősen kopás,- és karcálló. A francia típus lágyporcelán, kaolin helyett fritt az alapanyaga. Az angol típus alacsony hőfokon égetett, csonthamu hozzáadásával készült porcelán.

A KÍNAI PORCELÁN

Ming kori tál
Kína a Tang-dinasztia uralkodása alatt, a 7. században, virágzó birodalommá nőtte ki magát, ahol az Indiával, az Arab Birodalommal, és Bizánccal kialakított kapcsolatok, és a nagy jelentőségű technikai újítások (nyomtatott könyv, papírpénz stb.) kedvező hátteret biztosítottak a kerámiakultúra fejlődésének. Közel 1000 év kísérletezése vezetett Honan tartományban az áttetsző, kissé zöldes árnyaltú kínai lágyporcelán előállításához. Igazi fénykora a 14. században, a Ming császárok idején kezdődött, amikor Csing-Te –Csen város a közeli kaolintelepnek köszönhetően a porcelángyártás központjává vált, háttérbe szorítva ezzel a keménycserépgyártást. A világszerte híres Ming-porcelánok máz alatti kék festéstechnikával készültek, amelyben a kobaltkék színezés az iszlám művészet hatására vált kedveltté: a kobalt-oxidból nyert festékkel a zsengélt porcelántestre ecsettel festették fel a mintát, majd áttetsző mázzal vonták be az edényt, és ismét kiégették. Az égetéshez féltojás formájú, magas kéményű kemencét használtak. A korszak végére fejlesztették ki a fatüzelésű egyterű kemencét, amelybe a tárgyakat samott tokokban helyezték el. A kiváló minőségű kék-fehér porcelánokat a városban székelő Császári Porcelánkészítő Manufaktúra gyártotta az udvar számára. A 15. században a máz feletti festési technika is teret hódított: az ötszínű festést és a doucai technikát alkalmazták. Híressé vált a tojáshéj porcelán is, amely nevét arról a tulajdonságáról kapta, hogy az igen vékony falú edényeken, a fény felé tartva, láthatóvá vált a finom, tűvel bekarcolt te-hua – titkos díszítés. A Ming-korszakban bővültek az edényformák: tálak, vázák, csészék, teáskannák készültek, a díszítménykincsben jellemzők voltak a növényi motívumok: lótusz, krizantém, tájképek, vallási szimbólumok: főnix, sárkány, regény,- és történelmi alakok. A Ming-dinasztia bukása után a 16. századtól a Csing-korszakban ismét felvirágzott a kerámiakészítés, új technikákkal, újfajta mázakkal kísérleteztek. A réztartalmú, fénylő vörös ökörvér mázat egészen a 20. századig alkalmazták, de kedveltek a kobaltból nyert kék mázakat is. Új bravúr volt a púderkék szín alkalmazása, amelyet fújással vittek fel a felületre. Megszületett a rizsszemes technika, amelynél az edény testébe rizsszemeket helyeztek el, és így égették ki. Túldíszített edényeiken tobzódtak a minták. A legkedveltebb díszítőtechnika a máz feletti ötszínű festés volt, melyeket domináns színeik alapján zöld, rózsaszín, fekete, és sárga családba soroltak. A 17-18. századi kínai porcelán mind formailag, mind technikailag a legtökéletesebb volt. A 18. században Kína nagy mennyiségű porcelánt gyártott és exportált Európa számára, ennek megfelelően az edényformák és díszítésük is európai igényekhez igazodott. Ekkor jelentek meg az úgynevezett jezsuita porcelánok fekete vonalas díszítéssel, és a bibliai, illetve antik mitológiai jelenetek a tárgyakon. Majd a keramikusok bronz és elefántcsont tárgyakat kezdtek másolni, amellyel végleg megindult a kínai porcelán hanyatlása, már nem fejlődött tovább. Hozzájárult ehhez a 19. században az európai porcelán konkurenciája is.

JAPÁN PORCELÁN

Imari stílusú porcelán
A szomszédos Japánba is eljutott a porcelánkészítés titka, először a 16. században betelepült fazekasok segítségével. A helyi kaolintelepekre épültek a műhelyek, jelentős központjuk Arita városában jött létre. Máz alatti kék festéssel készített kék-fehér porcelánokat gyártottak, majd a máz feletti festés titkának megszerzése után az ötszínű festést is alkalmazták. A tárgyak a kínai porcelán hatása alatt készültek, máz alatti kék és máz feletti vörös-arany festéssel. Imari kikötőjéből szállították őket külföldre, ezért az imari porcelán nevet kapták. Arita híres keramikus dinasztiája a Kakiemon tagja volt Kakiemon Szakaida, aki először alkalmazta a máz feletti ötszínű festést. Stílusának jellemzője a szellős elrendezés és sajátos színösszeállítás. 1670-1730-ig készültek a kakiemon stílusú porcelánok, majd Európában kezdték másolni őket. A 18. század második felében az ország elszigetelte magát, és hazai piacra termelt. Ebből az időszakból származnak a hirado-i műhely és Kozan Makuzu porcelánjai, valamint a kutani porcelán.

AZ EURÓPAI PORCELÁN


Az első kínai porcelántárgyakat a középkori keresztes lovagok hozták el Európába, ahol azok hamarosan rendkívül népszerűek lettek. Majd a Kelet-Indiai Társaságok importáltak a kontinensre nagyobb mennyiséget belőle. Ritka és drága luxusáruk voltak, egészen a 18. század elejéig a kínai edények összeforrtak a porcelánnal.
Kínában a porcelán alapanyagát a természetben talált állapotában bányászták, Európában viszont nem található ilyen lelőhely, mesterségesen kellett előállítani. Évszázadokig kísérleteztek a kínaihoz hasonló edények előállításával, de nem tudták visszaadni a porcelán finom színeit és csillogását. A hollandiai Delft fajanszműhelyeiben tökéletes másolatait készítették el a kínai porcelánnak, de az ónmáz meleg árnyalata nem hasonlított a porcelán hideg fehérségéhez. A 17-18. században vált a legnépszerűbbé a porcelán, kínai és japán műhelyek szakosodtak az európai igényeket kielégítő termékek gyártására. Az alkimisták kísérletei is hozzájárultak a porcelán feltalálásához. Annyit tudtak, hogy magas hőmérsékleten, különböző földek és ásványok keverékéből égetett anyagból készül. A 17. század végén a szász választófejedelemnek dolgozó E. W. Tchirnhausen matematikus kísérletezett a porcelán előállításával, majd halála után Johann Friedrich Böttger gyógyszerész és alkimista Auer-ben kaolinra talált, és sikerült porcelánt és hozzá mázat előállítania. 1710-ben megalakult Albrechtsburgban az leső európai porcelánmanufaktúra, a Vöröskőedény –és Fehérporcelán ­-Manufaktúra. Böttger kidolgozta a porcelánanyagok és mázak összetételét a színskála kivételével, sikereit azonban már nem élvezhette, mert 1719-ben meghalt. Kísérleteit Johann Gregor Herold folytatta, aki a gyár vezetését is átvette, és megoldotta a színezést, és tökéletesítette a dekorálás technikáját. A 18. század közepére Meissenben a porcelángyárak már szép, fehér színű porcelánt tudtak gyártani, alkalmazták a máz alatti kék festést és kialakult a „hagymaminta”. A gyár szobrásza, Kändler teremtette meg az európai figurális porcelán szobor műfaját. Szobrait kortársairól, barokk stílusban mintázta meg.
Meisseni tál 1735-ből
A meisseni porcelán titka hamar kiszivárgott, és 1718-ban Claudius Innocentus du Paquier létrehozta Bécsben porcelánüzemét. A korai darabok azonban még sárgás színűek, formálásuk vaskos, minőségben elmaradnak a meissenitől. Dekorálásuk viszont már kezdetektől képvisel egy sajátos, bécsi stílust. 1744-ben Mária Terézia a gyárat császári tulajdonba vonta, ezután élte virágkorát, majd lassú hanyatlást követően 1864-ben megszűnt. Közben a német területen sorra létesültek keményporcelánt gyártó üzemek: Nymphenburg, Frankenthal, Berlin stb.
Bécsi porcelán
Az olaszok sem maradtak el a németek mellett, elsőként a Medici család idejében (1574-1620) sikerült előállítaniuk egyfajta lágyporcelánt, amelyet ma Medici-porcelánként ismerünk, és körülbelül 60 fennmaradt darabját múzeumok őrzik. Elsőként 1720-ban Velencében alakult manufaktúra Francesco Vezzi és Cristoph Conrad Hunger vezetésével, amely mindössze 7 évig működött. Majd a Firenze közeli Docciaban alapított Carlo Ginori márki keményporcelánt gyártó üzemet 1737-ben. Kezdetben a gyár termékei szintén szürkések, fénytelenek, durvák voltak, később kiemelkedett szobraival. A firenzei bronzszobrokat festés nélkül, fehér porcelánból reprodukálták, új stílust teremtve ezzel. Itt is sorra alakultak a manufaktúrák: Nápoly, Ferrara, Torino stb.
A német keményporcelán gyorsan elterjedt Ausztria, Olaszország, Oroszország felé, majd a közép-európai térségben is. Franciaország, Anglia és az Ibériai-félsziget viszont a távol-keleti kereskedelem révén nagy mennyiségben jutott porcelánhoz, és a fajanszgyárak próbáltak konkurálni a kínai porcelánnal. Ennek eredményeként fejlesztették ki a lágy,- és frittporcelánt.
Sevres-i pocelán 1800-ból
Franciaországban Rouenben 1673-ban alapította meg Louis Poterat az első lágyporcelánt gyártó üzemet apja fazekasüzeme mellé. Majd 1745-ben Vincennes-ben alakult üzem, amely Sèvres-be költözött, és indult világhódító útjára, telt alapszíneivel, aranyozással háttérbe szorította még a meisseni porcelánt is. Új stílust teremtettek az étkészlet és díszedények terén. Szobrokat is készítettek biszkvitporcelánból, melyben úttörőek voltak. Kihasználták a lágyporcelán előnyeit a mintázásban, díszítésben, bár ebből csak díszműárut készíthettek. 1804-ben ezt beszüntették, és áttértek a keményporcelán-gyártásra, amellyel a termékskálát szélesítették, viszont csökkent a tárgyak színgazdagsága. Anglia a hagyományostól eltérő utat járt be a porcelángyártás története során. Kereskedő ország révén sokféle porcelánáruhoz hozzájutottak, illetve a legfőbb megrendelő nem az uralkodói osztály volt, hanem a polgárság, ezért a tömegtermelés volt inkább szempont. Kísérleteik során eljutottak a csontporcelánhoz, amely kevésbé ellenálló, azonban díszítése egyszerű, színei gazdagabbak. 1745-ben indult gyár Derby-ben, amely biszkvitszobrairól volt nevezetes. Chelsea-ben 1744-ben Nicholas Spirmont alapította meg a Chelsea-i Porcelánmanufaktúrát, amely később beolvadt a derby-i gyárba. Termékein meisseni és vincennes-sèvres-i hatás uralkodott. A híres worcester-i gyárat 1751-ben alapították, amelynek specialitása a teáskészlet volt, és itt alkalmaztak először a tömegtermelést támogató matricatechnikát, amelyet Robert Hancock vésnök honosított meg a porcelángyártásban.
Oroszországnak sokéves próbálkozás után végül Vinogradov orosz kémikus fejlesztette ki a keményporcelánt, a szentpétervári Cári Porcelángyárat a Romanov család támogatta, amely az államosítás után Lomonoszov Porcelángyár néven működött tovább, feladata a nagyszériás gyártás lett. Dániában a porcelángyártást kezdetben francia mintára alapozták, majd a lágyporcelánról áttértek a keményporcelán gyártására. A koppenhágai gyárat 1799-ben államosították Királyi Dán Porcelánmanufaktúra néven. Híres terméke a Flora Danica botanikai atlasz mintáival díszített cári készlet. Csehországban, bár a kaolin rendelkezésre állt, a habsburg császári privilégiumok miatt nehézkesen indult a gyártás, több próbálkozás után 1792-ben alakult meg a Második Cseh Porcelánmanufaktúra, amely ma Haas és Czjzek néven működik.

MAGYAR PORCELÁNMANUAKTÚRÁK

A magyar kőedénygyárak legtöbbje a 18. századi porcelánláz idején megpróbálkozott a porcelán előállításával, a császári tilalom azonban nem kedvezett a gyáralapításnak. A német, bécsi, velencei gyárak alig bírták a megnövekedett keresletet, így minden országban sorra nyíltak az üzemek. Ahol pedig nem sikerült porcelánt gyártani, ott a hozzá nagyon hasonló fehér ónmázas fajanszedényeket készítették, a porcelántárgyakon szokásos mintákkal, színekkel. A holicsi manufaktúra ebből élte virágkorát az 1770-es évekig, majd 1786-tól átállt kőedénygyártásra. Porcelánt csak igen keveset gyárthattak a bécsi gyár monopóliuma miatt, és a kereslet csökkenése végül 1825-ben bezáráshoz vezetett. Körmöcbányán 1820-tól indultak meg a kísérletek, amelyek végül nem vezettek sikerhez, egyetlen porcelántárgy maradt fenn ebből az időből. Szerencsére a tiltó rendelkezések ellenére akadt úttörő, Széchenyi biztatására Bretzenheim regéci herceg alapított porcelángyárat 1825-ben Telkibányán, ahol hazai kaolint tudtak felhasználni. Virágkorát az 1831-38 közötti időszakban élte, kiváló minőségű termékeket gyártott, olasz és angol formák, a díszítésben, német, cseh és japán motívumok is jellemzőek. A kaolinforrás kimerülése és a konkurenciaharc miatt
Herendi Viktória mintás készlet
1907-ben bezárták. Észak-magyarországon még Miskolcon, Kassán, Apátfalván próbálkoztak porcelángyártással. A dunántúli Herenden Stingl Vince kőedénygyárában Fischer Mór segítségével 1839 után indult meg a porcelángyártás. Az arisztokrata családok készleteinek pótlásával alapozták meg a formai és díszítésbeli gazdagságot. A bécsi gyár gyakorolta a legnagyobb hatást a termékekre, a szabadságharc után Herendre kerülő bécsi formapark új stílust indított el. Az 1920-30-as években kisplasztikákat gyártottak sikerrel. A II. világháború után államosították, de arculatát mai napig megőrizte, ma részvénytársaságként működik. Hollóházán már 1777-től működött
üveghuta, majd Károlyi gróf a birtokán található kaolin felhasználásával 1831-ben kőedénygyárrá alakította a hutát, a szomszédos telkibányai gyár sikerén felbuzdulva. Az
Hollóházi csészék
1831-49 közötti időszakban virágzott a kőedénygyártás, majd az államosítás után rövid idejű szigetelőporcelán gyártást követően, 1957-től végleg használati porcelán termékek készítésére szakosodott, 1972-től már keményporcelánt gyárt. A pécsi kőedénygyár 1868-ban családi vállalkozásként indult, kezdetben kőedénygyártással, főként használati cikkek és dísztárgyak készítésével. A megnövekedett keresletnek köszönhetően később a legfőbb ágazattá az épületkerámia gyártás vált. 1885-ben az épületkerámia minőségének javítására tett anyagkísérletek eredményeként jött létre a Zsolnay gyárban a Steindl-massza, amelyet a Parlament felépítésének hírére alkottak meg, és a Parlament tervezőjéről neveztek el. A pirogránit egy kőhöz hasonló szilárdságú égetett kerámia, amelynek alapanyagát a Steindl-masszából fejlesztette tovább Zsolnay. Kísérletezései során előállította a plutonitot, egy kőszerű, máz nélküli barnás-szürkés kerámiát, amely a gres (préselés után égetett agyag) és a pirogránit közé sorolható. Az olvadáspontig
Zsolnay lüszteres örökmécses
hevített agyag eléri a gránit szilárdságát, de szemcsés volta miatt megmunkálható.
Zsolnay Vilmos vezetésével 1870 körül kezdtek kísérletezni a porcelánnal, ekkor angliai mintára csontporcelánt sikerült előállítaniuk. Az 1880-as évektől szigetelő porcelánt is gyártottak, és 1900-tól megindult a porcelán használati tárgyak gyártása is.
Magyarországon Petrik Lajos, a budapesti Ipariskola igazgatója és Wartha Vincze, a Műegyetem professzora kísérleteztek sikeresen a redukciós (lüszteres) mázakkal. Zsolnay Vilmos az ő kísérleti eredményeikre támaszkodva egyedül fejlesztette tovább a technológiát, az ő nevéhez fűződik az égetési eljárás és a sokszínű mázazás kidolgozása. A technika az „eozin” nevet kapta, a görög „eos” (hajnal) szóról, talán mert az első sikeres darabok halványpiros színe a hajnal pírjára emlékeztetett. Az eozinmázas porcelánok meghozták a világhírnevet Zsolnay számára. A II. világháború után azonban államosították, a Pécsi Porcelánygyár szigetelőporcelánt és nagyszériás edényárut gyárthatott. 1991-től Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. néven működik, visszahozva az egykori termékpalettát.
1854-ben Budapesten létrejött a Hüttl-féle porcelánfestöde, amely 1904-ben kisszériás termékek gyártását is elindította. Óbudán felépített gyárukban igényes porcelánt gyártottak cseh kaolinból, többek között a királyi palota étkészlete is itt készült. Az államosítás után Aquincum Porcelángyár néven működött tovább, amelyet a 1990-es években bezártak. A hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelénygyárat 1969-ben alapították a térség fazekas múltjára és a közeli földgázlelőhelyre alapozva. Ma Alföld Porcelán Edénygyár néven működik, többnyire külföldre exportál.





Felhasznált irodalom:
Porcelán: http://hu.wikipedia.org/wiki/Porcel%C3%A1n (2014. október 16.)
Boldizsár Zsuzsanna: Távol-keleti kerámia, NSZFI 2008.
Babos Pálma: Az európai porcelángyártás története, NSZFI 2008.
Babos Pálma: A magyar porcelángyártás története, NSZFI 2008.



Képek forrása:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés a blogon