Napi aktuális itt:

2014/04/07

Unokáink mit fognak látni?

Bejegyezte: archifirka 2014/04/07 Szólj hozzá!
Nekünk szívünk csücske a régi ház, poros padlás, kopott ajtó. Szeretnénk, ha mások is - hozzánk hasonlóan - értékesnek látnák azt, ami körbeveszi őket születésük óta: épített örökségünket. 
Szokásunkhoz híven műemlékvédelem témakörben is összegyűjtöttük azokat az internetes oldalakat, amelyek segítenek eligazodni ebben a témában.



Eddig KÖH néven ismertük, most pedig ...
Az örökségvédelem feladatköre sok-sok intézményre és fizikailag is sok-sok helyre esett szét, nézzük hol keressük őket:

Engedélyezési eljárások:
Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal
az építésügyi hatósági feladatok megosztott hatáskörrel a kerületi önkormányzatok jegyzőinél, valamint a (járási) kerületi kormányhivatalok építésügyi és örökségvédelmi hivatalainál vannak

Lechner Lajos Tudásközpont
A belügyminisztérium háttérintézménye, egy mindenki számára nyitott adatbázis. Tulajdonképpen a korábbi KÖH Tudományos Főosztályának, azon belül az Örökségvédelmi Szakértői Osztálynak felel meg.

"A Lechner Lajos Tudásközpont 2013. július 1-től átvette a régészeti lelőhelyekkel, műemlékekkel kapcsolatos kutatás, szakvéleményezés, valamint a védetté nyilvánítások tudományos előkészítésének örökségvédelmi feladatait.
A Tudásközpont a szakvéleményezést, az építéstörténeti kutatási dokumentáció véleményezését, valamint a tudományos adatszolgáltatást az arra irányuló megkereséstől számított 15 napon belül készíti el. A szakvéleményért, a véleményezésért és a tudományos adatszolgáltatásért díjat nem kell fizetni."

Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási Központ
A hatósági jogkör részben kikerült, maradtak az örökséggazdálkodási és szolgáltatási tevékenységek, elnöke Cselovszki Zoltán.

"A Forster-központ folytatja a kulturális örökséggel kapcsolatos dokumentumok gyűjtését, feldolgozását, könyv-, terv- és fotótárával szolgáltató tudományos intézményként minden állami- és magánszereplő számára szakmai tudásközpontként kíván megjelenni."

a Magyar Nemzeti Múzeum alintézményeként működik, feladatai többek között az előzetes régészeti dokumentációk készítése, vezetője Csornay Boldizsár.

"A magyarországi régészeti és egyéb épített (ingatlan) kulturális örökség hatékony és minta értékű kutatásának és védelmének egyik új alapintézményévé vált. Feladata az örökségi elemek felkutatásától és előzetes dokumentálásától (örökségvédelmi hatástanulmány, műemléki felmérés) a kutatáson (régészeti feltárás, műemlékes falkutatás) és feldolgozáson (természettudományos elemzések, elsődleges leletfeldolgozás, konzerválás, helyreállítás, hasznosíthatóság) át a közreadás (publikációk) volt. 2010 nyarán a Nemzeti Múzeumba történő beolvadással az Intézmény régészeti feladatellátása jelentős mértékben átalakult, míg a műemlék épületek és kertek kutatásával kapcsolatos szakfeladatokat az ország egész területén változatlanul megmaradtak."

A műemlékem.hu keresője az országos műemléki védelmet, illetve a helyi védelmet élvező objektumok egy részét tartalmazza
Építészettörténészek klubja

Örökségfigyelők

Fővárosi városvédő blogok: városvédők, urbanista, városjáró

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés a blogon